2015. október 28., szerda

1.rész° Szabadság



                                                                          Nadia


A cipőm sarka kopogott minden egy lépésnél, amit a lépcsőn lefelé tettem meg. Lassan lépdeltem  a márványlépcsőn, kezemet pedig a korláton húztam végig. Csend honolt az egész házban. Szemeimet a falon lévő festményekre és képekre szegeztem, miközben elértem a lépcsőfordulót. Még egyszer utoljára végignéztem a képeken és memorizáltam minden momentumot rajtuk. Emlékeket, amiket sosem szabad elfelejtenem. Amik mindig emlékeztetni fognak arra, ki lettem és ki lehettem volna.  Követtem lépéseimmel a képek sokaságát, amíg el nem értem egy olyan képhez, ami miatt minden nap összeszorult a szívem, ha ránéztem. Ledobtam sporttáskám a padlóra, ujjaimat pedig végighúztam a képen. Anya és Apa. Olyan boldognak tűntek azon a képen, a vonásaikon láttam az odaadó szerelmet egymás iránt, a mindent elsöprő törődést egymás felé. Anya arcán látszott a legjobban a szeretet, ahogy apám szemeibe nézett. Sosem értettem, hogy tudott szeretni egy ilyen embert, hogy tudott a felesége lenni és gyermekeket szülni neki. Rápillantottam arra az emberre, aki tönkretette az életem, aki megsemmisítette a gyermekkorom, aki színtiszta gyűlölettel nézett rám, amióta az eszemet tudom, aki gyilkost faragott belőlem. Ő volt az apám. Undorodva kaptam el a tekintetem a képről, majd felvettem földről a táskám. Vállamra akasztottam, s gyorsabb tempóban haladtam le a földszintre. Minél előbb elakartam tűnni erről a helyről, ebből a házból, távol ettől az élettől. Nem érdekelnek a következmények, semmi sem érdekel már, ami majd a távozásom után fog történni. Most csak én számítok és az életem, amit szabad akaratom szerint kell élnem, nem pedig úgy, ahogy apám szeretné. Halkan csuktam be magam mögött a nagy faajtót, s mélyen beszippantottam az éjszakai friss levegőt. Bizsergés futott át a testemen a szabadság gondolatától. Fejemet az őrök felé fordítottam, akik az igazak álmát aludták hála nekem. Egy kevés altató az esti teájukba és már szabad utat is kaptam a célom felé. A vas kerítés felől motorzúgást hallottam, ami a továbbhaladásra késztetett. Futva igyekeztem a kocsi felé átdobtam kerítésen a táskám és a cipőimet, majd átverekedtem magamat én is a rácsokon. Vigyorogva dobtam a kocsi hátsó ülésére a cuccaimat, majd előre ültem.
- Senki nem vett észre? - kérdezte aggódva legjobb barátnőm, egyben unokatestvérem. Széles mosollyal arcomon néztem rá, majd megráztam fejem.
- Sima ügy volt. Az altató kiütött mindenkit. Axel pedig nincs a városban. Észrevétlenül kijutottam a házból. Holnap már csak a hűlt helyemet találják - dobtam fel nevetve a lábaim a műszerfalra.
- Biztos hogy ezt akarjuk, Nadia? - tette sebességbe az autót Perrie és elhajtott a ház elől.
- Nem bírok tovább maradni abban a házban - döntöttem fejem a fejtámlának. - 23 éves vagyok és minden nap megmondják, mit csináljak, hova menjek, kikkel barátkozzam. Elegem van. Elegem van a piszkos ügyletekből, a drogokból, az illegális dolgokból, a gyilkolásból! Én nem akarom ezt csinálni, én jobb vagyok ennél! Szabad akarok lenni, világot akarok látni, barátokat akarok szerezni, szerelemet akarok találni és még sok más dolgot, amit a mai fiatalok megtehetnek! Ehhez pedig el kell menekülnöm, mert Axel sosem hagyná, hogy boldog legyek. Ő csak egy tökéletes fegyvert lát bennem, amit az évek alatt megalkottak Apával. De én nem akarok több fegyvert fogni a kezemben, nem akarok több halott embert látni, akik miattam haltak meg.
- Szerinted nem fog ránk találni? Keresni fog, nem fogja annyiban hagyni a dolgokat - kérdezte halk morgással.
- Ez engem mind hidegen hagy - forgattam meg a szemem. –  Eszét fogja veszteni, amint meglátja, hogy leléptem, de nem fog megtalálni. Messze leszünk addigra ettől a helytől. Ne parázz már, Perrie, mindent kézben tartok. Neked is csak könnyebb lesz, ha lelépünk vagy férjhez akarsz menni egy olyan alakhoz, akit sosem láttál még?
- Persze, hogy nem! - csattant fel, mérgesen ujjaival pedig jobban szorította a kormányt. - Szabadon akarok én is élni, és nem hallgatni az bátyádat arról, hogy milyen férjet talált nekem.
- Na látod! - veregettem meg a vállát nevetve. - Akkor csak vezess, és ne gondolj másra.
- Nem gondolod, hogy messzebbre kellene mennünk? Túl közel maradunk a testvéredhez - motyogta az utat figyelve.
- Minél közelebb vagyunk, annál nehezebb lesz megtalálnia minket. Biztosra veszem, hogy az első gondolata az lesz, hogy külföldre szöktünk. Ismerem a bátyám és nem fog a közelbe keresni minket. Mindig is azzal fenyegettem, hogy elrejtőzök egy távoli országban - mosolyogtam Perrie- re magabiztosan. - Ne aggódj. Nem fog ott ránk találni. Az a körzet amúgy sem esik a Morgenek fennhatósága alá.
Apró mosoly rejtőzött meg feszült tekintetén, majd gyorsabb tempóra váltott, hogy minél hamarabb elhagyhassuk Londont. A város fényei bevilágítottak a kocsiba, én pedig csodálva pillantottam meg utoljára a régi épületeket, az öreg buszokat, a nevezetességeket. Amint elhagytuk a Londont jelző táblát, mindkettőnkből egy hangos sóhaj bukott ki, majd nevetve néztünk egymásra. Perrie váltón pihenő kezére raktam az enyémet, s gyengéden megszorítottam. Lassan virradt, a nap első sugarai már látszódtak az égbolt alján. A sötét éjszakát felváltotta a kellemes fényesség, ami számunkra csak a boldogságot jelentette. Eltemetünk minden rosszat és mosolyogva kezdtünk neki ennek a napnak. Az első napnak amiben szabadnak mondhatjuk magunkat.

***

- Én egy sporttáskát hoztam, de te négy bőröndnyi ruhát pakoltál fel, mégis miért? Nem azt beszéltük meg, hogy nem hozzuk csak a legszükségesebb cuccainkat? – vonszoltam fel Perrie egyik bőröndjét a másodikra, miközben Ő előttem haladt halkan kuncogva. Ahogy megállt az új lakásunk előtt, hatalmába kerített a félelem. Már az ajtó úgy nézett ki, mintha ezer éves lenne, fénykorában talán fehér festékkel volt lekenve, de az-az idők során szépen lepergett róla. De a környék sem volt éppen a legbiztonságosabbnak mondható szerintem. Amint kiszálltam az autóból egyből megcsapott a gettó feeling, mint a jó régi filmekben. Az úttesten gyerekek rohangáltak, a házak előtt pedig a fiatal srácok bandáztak és iszonyat hangerővel hallgattak valami gagyi gengszter-rapper slágerét. Az már biztos, hogy ezt a helyet gyorsan elhagyjuk, amint lecsillapodnak az eltűnésünkkel kapcsolatos dolgok. A lakásba érve kellemes csalódás fogadott. Igaz, nem volt annyira modern, de kissé fiatalos beütést keltett, valamint a bútorok sem voltak millió évesek. 
- Két szoba van, egyik a város felé néz, a másik egy rohadt téglafal felé. Szóval melyiket szeretnéd? – mutat a kicsi folyosó felé, ahol három ajtó van. Gondolom kettő közülük a szobákhoz tartozik, míg a harmadik kizárásos alapon csak a fürdő lehet.
Vigyorogva nézek barátnőmre, sőt óvatosan neki dörgölőzök, mintha valami kiscica lennék. Cirógatni kezdem karját, amitől egyből elneveti magát.
- Tied lehet a városra néző, de remélem tudod, hogy ezzel sokkal tartozol – fenyeget meg mutatóujja felemelésével, mire csak nyelvet öltök felé és megkeresem a szobám. Megérzésemre hagyatkozom és megcélzom a folyosó végén az utolsó ajtót. A szimatom ismét nem csalt, amint benyitottam szemeim elé tárult az én új rejtekhelyem. Nem sok minden volt elhelyezve a szobába, egy darab szekrény volt az ajtó mellett, amibe talán épphogy elférnek majd a ruháim. Az ablak mellett volt egy franciaágy, közvetlen közelébe pedig egy kis éjjeliszekrény. Egyetlen fotel volt még az egyik fal tövében és kifújt a szobám berendezése. Teljes mértékben különbözött az eddig megszokott helyemtől az itteni légkör. Otthon mindenem megvolt, amit csak akartam csillogó ékszerek legmodernebb műszaki cikkek és autók, de cserébe nagy árat kellett fizetnem, amire nem vagyok büszke és nem szívesen emlékszem rá. Viszont itt most elfelejthetek mindent még, ha egy porfészekben is kell élnem. A saját erőmből fogok feljebb kapaszkodni és rendes munkával fogok pénzt keresni. Tudom, nem lesz könnyű elkezdeni az új életünket, de van kitartásom, van magabiztosságom és vannak álmaim, amiket véghez fogok vinni. Nehéz lesz a kezdet, de csak a jövő lebeg a szemeim előtt, amiben nincsenek rossz dolgok, csak pozitivitás és ez mindennél előrébb hajt engem… ­­­­­­





Sziasztok!

Remélem tetszett nektek a rész és izgatottan várjátok a következő epizódokat.
Csupán csak egy apró visszajelzést szeretnél tőletek kérni, hogy tudjam jó irányba haladok e! :)
Nyugodtan iratkozzatok fel a blogra és a csoportban is várok mindenkit szeretettel! :)
Csóközön Sofiaa ^^
 

3 megjegyzés:

  1. Szia nekem is nagyon tetszik. Szerintem nagyon jo iranyba haladsz. Igy tovabb. :)

    VálaszTörlés
  2. Idáig nagyon tetszett! Már most imádom! *.*

    VálaszTörlés