2016. október 31., hétfő

19° Sosem múlt el


Louis 

* 5 hónappal később * 

Harag, düh, kétségbeesés és aggodalom jellemezte mindennapjaink, amióta Nadia elment. 
Haragudtam magamra, amiért nem tudtam megállítani ebben az ostoba tervben, haragudtam Harry-re amiért nem tudott nyílt lenni a lánnyal és kifejezni  mindazt, amit valójában érez iránta. A mai napig biztosra veszem azt, hogyha nyíltan és őszintén beismeri érzéseit, akkor Nadia itt marad. Annyi más lehetősége lehetett volna Harry-nek, de ő a legrosszabb utat választotta, ami a tagadás volt. Nagyon jól ismerem őt, hiszen gyermekkorunk óta legfőbb támaszai voltunk egymásnak, ismerem mozdulatait, arcjeleit és lelke minden érzelmét. 
Ő azt hiszi magáról, hogy egy sötét lelkű ember, aki örökre magányra van ítélve, pedig ez sosem volt igaz. Bárhogy is próbálja játszani a kőszívű zsarnokot belül mindig az az érző lelkű ember lesz, akit megismertem. Tudom, nehéz feldolgozni azt, ami vele történt, de tudom azt is, hogy egy csöppnyi akarattal segíthetne önmagán. 
- Horan kibaszott okos - Harry nappalijában ültünk mindannyian, mint minden egyes nap amióta Niall, Zayn és Nadia eltűnt. Mindig ugyan azt csináljuk: próbálunk a nyomukra akadni. 
Niall volt a csapat esze. Bárkit kellett eltüntetni ő volt az, aki a földdel tette semmissé, mintha soha nem is létezett volna. S most pontosan ezt tette magukkal. Eltüntetett mindent, ami segíthetett volna a nyomukra akadni. 
- Évek óta benne van a bandában, és nem hiszem el, hogy egyikünk sem figyelte néha, hogy hogyan dolgozik - ingatta Liam fejét bosszúsan. Megértettem haragját. Engem sem érdekelt sohasem, hogyan intézi Niall a dolgait, megcsinálta és ez volt a lényeg. 
- Minden városban mozgósítottam az ismertségem, de még csak átutazóban sem látta őket senki - szóltam hozzá a beszélgetéshez. Számtalan hosszú órát töltöttem Niall számítógépe előtt ülve és próbáltam feltörni azokat a bizonyos jelszavakat, amikkel kódolt, minden aktát, ami róla vagy Nadiáról szólt. Persze Liam sem volt kezdő a szakmában, de mindig is alul maradt, ha Niall-ről volt szó, és a jelen helyzet sem kedvezett nekünk. Sehogy sem jutottunk közelebb hozzájuk, hiába ellenőriztük a bankkártyákat, telefonokat, minden eltűnt, ami a nevükön volt, még a személyazonosságuk is. Niall nem volt ostoba, és ha nem lennék most rohadt dühös rá, még jól vállon is veregetném, amiért sikerült neki mindenhonnan eltüntetni az adataikat, mintha sohasem léteztek volna.
- Nem érdekel, kit kell felbérelni, tőlem a királyi testőrség is lehet az - Harry bosszús volt,  és mi sem jellemezte jobban, mint ujjai között tartott pohara. Amióta Nad elment, több részeg pillanata volt barátomnak, mint józan. Próbálta nekem bemesélni, hogy semmit sem jelenthetnek neki a lánnyal történt intim dolgok, de őszintén szólva egyetlen szavát sem hittem. Ha valóban úgy lenne ahogy mondta, akkor egyetlen percig sem törődne azzal, hogy merre lehet, inkább koncentrálna továbbra is az előttünk álló feladatokra.
- Eltelt kibaszott 5 hónap és még csak egy lépéssel sem kerültünk hozzájuk közelebb. Ebből elemegem van - mind felfigyeltünk a falhoz csattanó  pohár hangjára. Liam óvatosan hajolt merev teste felé és próbaként vállához érintette tenyerét amire Harry csak mérgesen fújt egyet.
- Szerintem inkább belőled volt elég - Liam jobbnak látta arrébb állni, amint elindultam Harry fele nem éppen nyugodt léptekkel. Elegem lett a viselkedésééből és ezzel szerintem nem voltam egyedül. Harry eddig is kezelhetetlen volt, de a pia hatására az addigi józan ítélőképessége is szabadságra ment.
Nem maradt más választásom, mint észt verni abba  a makacs koponyájába, ha mindenki továbbra is tojáshéjon járkál körülötte semmi sem fog változni, így hát megragadtam barátom pólóját, ami szinte bűzlött az alkoholtól. Erő még így is maradt benne, hiába volt hulla részeg és őszintén szólva ezzel engem is meglepett. Szinte vonszolnom kellett magam után a lépcsőn, annyira megmakacsolta magát, ezzel pedig még inkább frusztrálta amúgy is kicsapongó idegeim. A szobája ajtajában kitépte kezét enyéim közül, majd futtában próbált szabadulni előlem, de mivel lábai összeakadtak így csak a padlóval ismerkedhetett meg közelebbről. Felkarjánál fogva rántottam fel a földről és nehézkes lépések árán tudtam csak a fürdőbe cipelni, ahol egyből betoltam a zuhany alá. Legnagyobb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is fogom ilyen állapotban látni a legjobb barátom.
- Ez rohadt hideg, te fajankó - ripakodott rám vacogva, amint rázúdítottam a hideg vizet a tusolóban.
- Ki kell józanodnod haver - leguggoltam mellé és biztatóan megszorítottam tarkóját. Nem számított, hogy én is vizes lettem, csakis egy cél lebegett szemeim előtt. Barátom minél hamarabb összeszedje magát. 
- Nem akarok kijózanodni - suttogta meggyötörten. - Jobban kellene éreznem magam, amiért eltűnt az életemből, de ki a fene gondolta volna, hogy ha végre elmegy, akkor az ennyire fájni fog - szavait alig értettem fogai ütemes összekoccanása végett. Ebben a pillanatban jobban sajnáltam őt, mint valaha bármikor. Harry Styles, akiben mindig is túltenget a magabiztosság, most itt ül előttem összetörve és kesereg a ki nem mondott érzelmein, amit sohasem akar magának beismerni.
- Azt hittem minden megváltozik, ha semmisnek tekintem azt az éjszakát. Féltem, azoktól a szemektől, rettegtem azoktól az ajkaktól és egyenesen elborzadtam azoktól az érzelmektől amiket kitudott belőlem hozni egy mondatával vagy mozdulatával. De most - nedves hajába túrt és szemeit a csempézett tusoló mennyezetére emelte, ajkait szorosan összezárta mintha visszaakarná tartani szavait. - most minden más nélküle, úgy érzem elvitt belőlem valamit magával, egy olyan dolgot aminek az értékét még magam sem ismerem.
- Ezt hívják szerelemnek, pajtás - veregettem meg a vállát nevetve, amivel az ő arcára is apró mosolyt csaltam, de amilyen hirtelen jött az a mosoly, olyan gyorsan távozott is. Tudtam, hogy kezd józanodni és  elméje ismét harcra készen áll szíve ellen.
- Tudom, hogy megakarod védeni Nadiát, Harry - segítettem neki felállni, majd óvatosan kiléptettem a zuhanyból. Levetette vizes gönceit, törölközött tekert derekára, köntöst vett magára, majd visszaindult a szobájába. Ledobtam én is vizes ruháim a padlóra, nem törődve a rumlival, majd fogtam én is egy törölközőt és utána mentem. Az ágyán már várt rám pár darab gönc, amit gyorsan magamra aggattam, miközben az immár felöltözött Harryt kísértem figyelemmel.
- Nem csak megvédeni akartam - egy piros szalagot tartott a kezében, amit azonnal szekrénye fiókjába mélyesztett, amint rám pillantott.
- De megvédeni is - vágtam szavába. - fiatal vagy még és nem látod magadat külső szemmel úgy ahogyan én. Nem csak a védelemről van szó, Nadia megváltoztat téged, ami által jobb emberré akarsz válni tudtodon kívül.
- Ez nem igaz - ellenkezett azonnal, de egyetlen kézmozdulattal lecsitítottam.
- Kihívások elé állít amit igenis élvezel, ne is tagad - azonnal összecsukta száját, amint megnyomtam utolsó szavaim erejét. - Minden nap meglep valamivel, olyan dolgokkal amiknek a létezéséről eddig nem is tudtál és ezzel nincs is semmi baj. Arra késztet pusztán a jelenléte is, hogy elgondolkodj minden eddig cselekedeteden. Nadia más, mint aminek eddig gondoltunk. Erős, bátor és vakmerő, de egyáltalán nem kőszívű, aminek hittük. Ő mindig jó lesz, akármi is fog történni az életben vele és ez az erénye lesz az, ami megváltja majd a te életedet is, csak hinned kell benne.
Nem szólt semmit, sem csak háttal az ágyára vetődött szemeit pedig lehunyta. Sosem volt jó az érzelmei kimutatásában és nagyon jól tudom, hogy most sem fog beszélni velem mindarról, ami a szívét nyomja.
Sokszor csak idővel jövünk rá, hogy az a valaki, akit elveszítettünk mennyit is jelentet számunkra, mennyi örömöt és boldogságot hozott életünkbe. Harry most átélheti ennek a személynek az elvesztésével járó fájdalmakat, de félek, hogy későn fog rájönni arra, hogyha a szerelmet továbbra is kizárja a kapcsolatukból, akkor valaki olyat fog elveszteni, akit nem lett volna szabad. Örökre Nadia sem fog várni rá, mert előbb utóbb tovább fog lépni és akkor nem marad semmi sem Harry számára, csakis a magány.



Harry 


Kezdtem mindenkit magam körül az őrületbe kergetni és még saját magam sem jöttem rá arra, miként kellene helyesen cselekednem. Felelősségteljes bandavezérként nem kellett volna másra gondolnom, csakis a feladataimra, amik Nadia eltűnésével nem váltak semmisé. De mégis, minden egyes percet azzal töltöttem, hogy a lány után vágyódtam és próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, amivel végre a nyomára akadhatok. Tudom, hogy az alkohol semmire sem megoldás, de muszáj volt valamivel csillapítanom azt a mérhetetlen zűrzavart, ami elmémben tombolt. A jelenléte mindig teljesen kábulatba ejtette, viszont az eltűnése még annál is mélyebb sebeket ejtett. Azt hittem elég lesz távol tartanom magam tőle és így minden gondom megoldódhat, de ismét tévedtem, mint általában mindig, amikor róla volt szó.  Manipulatív személy vagyok, önző aki senkivel sem törődik komolyabb szinten, de ez lány, az apám gyilkosa elérte azt, hogy egyszer a életben valaki mással is törődjek magamon kívül.

- Jó újra józannak látni, haver - felmordultam Liam szavaira. Ma volt az első nap, hogy újra a munkára akartam koncentrálni és félretenni mindent, ami Nadiával kapcsolatos. Elhatározásom után egyből a pékségbe indultam, onnan a pincében található bunkerünkbe.
- Kell egy kis változatosság - megkerültem az asztalomat, majd helyet foglaltam a régen látott bőrszékemben. Büszkén húztam végig kezem a sima bőrfelületen, ami elégedettséggel töltött el. Itt volt a  helyem, ebben a székben és pozícióban.
- Történt valami, amíg nem voltam itt ? - törtem meg a csendet, majd Louisra és Liamra néztem, de csak nemleges választ kaptam, ami nem volt jó jel. Túl régóta hallgat Axel és ez sosem vezet semmi jóra.
- Ami azt illeti, van itt valami - Ashtonra szegeztem tekintetem az azonnal folytatás reményében. - Tegnap este kaptam egy érdekes fülest Calumtól. Bizonyos alvilági pletykák szerinte Axel elrabolta Zayn húgát, akit többször is magával vitt néhány bankba, ahol próbálta Nadiaként előadni a lányt.
- Ez érdekes - szólalt fel helyettem Liam meglepetten, de komor ábrázattal. Engem is meglepett ez a furcsa lépése Axelnek, hiszen mire menne Zayn húgával, aki cseppet sem hasonlít egyik Morgenhez sem. - Ha ez Zayn fülbe jut, akkor fel fog bukkanni előbb utóbb.
- Ebben reménykedem én is - morfondíroztam. - Calum továbbra is maradjon és minden egyes szóbeszédet azonnal közvetítsen nekünk.
- És mi lesz a lánnyal? - kérdezte Louis.
- Semmi, ő nem a mi gondunk.
- Már miért ne lenne, Harry?! - mordult rám. - Zayn testvére, és amíg ő nincs itt, nekünk kell megvédenünk.
- Ami Zaynel kapcsolható össze, az nem érdekel - csattantam fel ingerülten és tenyerem hangos csattanással találkozott az asztalom burkolatával. - Kijátszott, hazudott nekem, ugyan ezek után miért kellene törődnöm az ő családjával?
Senki sem szólalt meg, mindenki engem nézett. Ostoba kitörésem következtében egy idiótának érezhettem volna magam, de most nem tudtam másra gondolni, mint Zaynre, aki hazudott nekem. Elhitette velem, hogy semmi köze nem volt Nadiához, miközben nagyon is sok lehetett. Egyetlen pillantásból rájöttem, hogy hazugság volt minden. Senki nem néz egy nőre olyan áhítattal, mint ő tette, ha egyáltalán nem érdekelné, ahogyan azt állította.
- Nem most van itt az ideje, hogy játszd a féltékeny szeretőt - szólalt fel ismét gúnyosan Lou. - Az a kislány nem tehet semmiről, amit te is tudsz nagyon jól. Mit éreznél, ha Gemmát rabolta volna el?
- Az nem ugyan az!
- Valóban? - hajolt hozzám közelebb. - Zayn hibázott, ezért ne a testvérét büntesd meg. Nem tudhatjuk, miket tesz vele Axel, ezért azt javaslom, minél előbb hozzuk el a közeléből.
- Én ebben nem veszek részt - morogtam és elfordultam a mérges tekintetektől. - Kezdettől fogva tudjátok, hogy nem segítek olyan embereken, akik semmit sem jelentenek számomra.
- Nadia sem jelentett semmit, mégis segítettél neki - abban a pillanatban felpattantam székemből, amint Ashton kiejtette az utolsó szavát. Kezeimet ökölbe szorítottam és csakis nagy önuralmamnak köszönhette, hogy nem mostam be neki egy hatalmasat.
- Ez a lány ártatlan és fiatal. Neki semmi köze sincs ehhez az élethez amiben mind élünk - folytatta szemeimbe nézve. - Nadia erős volt és elszánt, de te mégis rajta tartottad a szemed, bosszú ide vagy oda. Rengeteg változás történt velünk az elmúlt hónapokban és még mindig képes lennél ártatlanok életét veszélyeztetni?
- Ashton elég - Louis hangja mintha csak távoli zaj lett volna. Fülembe zubogott a vér míg testem szinte megfeszült minden egyes szavára. Rohadt bátor volt a fiú és legszívesebben addig ütöttem volna amíg eszméleténél van, de nem bírtam megtenni. Igaza volt...
- Te és a csapatod foglalkoztok ezzel az üggyel - fordítottam hátat és ismét asztalomhoz mentem, ahol halomban heverő leveleimet kezdtem válogatni. - Mi pedig továbbra is végezzük a feladataink.
- És mi lesz a kereséssel? - tudakolta Ash.
Mélyet sóhajtottam mielőtt ránéztem volna. Tudom, hogy nem hagyhatom abba a keresést, de elmém csakis úgy lehet tiszta, ha nem gondolok a lányra legalább pár napig.
- Fogalmam sincs  - sóhajtottam.
Egyetlen centivel sem kerülök közelebb Nadiához, bármit is teszek vagy bárkit is zsarolok meg. Elrejtőzött előlem és minden igyekezetem ellenére úgy gondolom, hogy már soha többé nem fogok a nyomára bukkanni.
- Halló - Gemma halk köszönése rángatott ki gyötrő gondolataim közül. - Bejöhetek?
- Gyere nyugodtan - válaszoltam, miközben tekintetemmel távozásra bírtam a többieket, akik azonnal szedelőzködni kezdtek.
- Ne, maradjanak ők is - mutatott a srácokra tétován, majd mély levegőt vett s rám nézett. - Ma kaptam valamit, ami azt hiszem nagyon is érdekelni fog titeket.
- Pontosabban?
Ismét mély levegőt vett és kezembe nyomott egy gyűrött borítékot. Hol a levélre, hol húgomra pillantottam és valóban nem tudtam, miért ilyen ideges egy nyamvadt boríték miatt.
- Ma reggel találtam az irodám előtt. Először azt hittem, hogy nekem jött, hiszen nem volt rajta se feladó se címzett, de aztán amint kibontottam rájöttem, hogy ezt csakis neked küldhették.
Igaza volt húgomnak, semmi jel nem utalt arra, hogy kitől származik. Alaposan megvizsgáltam kívülről mielőtt kinyitottam.  Egyetlen papírdarab volt benne, amit miután kivettem széthajtogattam. Szemeim elkerekedtek amint megpillantottam a fehér lapon lévő fekete fehér fotót.
Szívem valami furcsa oknál fogva kiakarta törni bordámait amint felfedeztem a fotón szereplő alakot. Annyi napot, hetet és órát töltöttünk azzal, hogy nyomára bukkanjunk és most egy idegennek köszönhetően értékes információra leltem. A kép nem sokat mutatott Nadiából, de jól felismerhetővé tette. A kép alatt pár  mondat szerepelt ami újra értelmet adott magabiztos énem feltámadásnak.


Keresésed becsületre méltó volt az elmúlt pár hónapban, de félő, most jött el az idő, hogy megtaláld és megmentsd, amit még lehet. A leány igazán furfangos, de rejtőzésben sosem volt a legjobb. Bár mérföldekre ment tőled, a távolság sosem volt jó gyógymód. Ezért most elárulom, hol találod és rád bízom személye fölötti gyámságot. 


- Harry - Louis tétován támaszkodott meg asztalom fölött és bár szerettem volna barátom szemébe nézni, nem tudtam szemeim levenni a lírai sorokról. - Kitől van?
- Fogalmam sincs - összegyűrtem a kezembe tartott papírt és pillanatok alatt magamra kaptam fekete bőrkabátom. - Nadia, Chicagoban van.  Egyetlen percet sem akarok pazarolni, azonnal indulunk. Hazahozom ide ahová tartozik, akár akarja, akár nem.

2016. október 22., szombat

18.*Szereted őt!


                                     




Harry 


Menekülnöm kellett... 

Reggel amint felnyitottam a szemem, és tudatosult bennem, hogy még mindig Nadia szobájában vagyok, ettől pedig megrémültem. Ami még frusztrálóbb volt, az az, ahogy testünk teljesen egymásba fonódott. Karjaimmal szorosan öleltem a lányt, mintha sosem akarnám elengedni. Arcát szorosan nyakamba rejtette, és halk szuszogása jelezte azt, hogy még mindig alszik. Fejemben többször végigpörgettem a tegnap este történéseit, de sehogy se jutottam előrébb a gondolataimban. Életemben nem volt még ilyen szexben részem, ami miatt görcsös fájdalom nyomta hirtelen a szívemet. Utálnom kellene ezt a lányt, de minél távolabbra akarom lökni magamtól, ő annál közelebb kerül hozzám. Az este folyamán valami történt közöttünk, amiről egyáltalán nem akarok tudomást venni. Nekem nem valók az érzelmek, sosem tudnám neki azt megadni, amire vágyik. 
Elcseszett vagyok kívül-belül. Amint egy cseppnyi boldogság is az utamba kerül, azt még csírájában kiírtom. Ez most sem lehet másképp. Mindketten elbaszottak vagyunk, ami rohadtul nem jó párosítás, mert a végen valamelyiküknek szenvednie kell.
Sokáig nem húztam az időt reggel, pár perc alatt leléptem a lakásból. Nem akartam megvárni, amíg felébred Nadia, és elkezdjük a szokásos heves veszekedésünket. Most minden megváltozott, és először rá kell jönnöm, hogyan fordíthatnám vissza a dolgokat az eredeti felállásba. 
- Valami történt - állapította meg Louis. Pár pillanatra ránéztem, de inkább figyelmem ismét a poharam tartalmának szenteltem. Amióta visszatértem a bázisra semmi mást nem csináltam, csak ittam. Muszáj volt minden pillanatban ajkaimon éreznem a whisky égető marását,  mert amint elmúlt a hatása, csakis Nadia ízét éreztem rajtuk. Az a lány teljesen kifordított önmagamból, és nem hagyott más lehetőséget, hogy bármi másra gondoljak.
- Mindent elintéztél, amit kértem? - Figyelmen kívül hagytam az átható pillantásokat, amiket felém küldött. Louis volt a legjobb barátom, szinte a testvérem, de nem volt szükség rá, hogy tudjon arról ami köztem és Nadia között történt. 
- A Devine család megkapta az utolsó emléket a fiúkról - rántotta meg a vállat hanyagul. 
- Remek. Akkor ezen a dolgon túl léphetünk. 
- Ismét minden úgy alakult, ahogy szeretted volna - közelebb hajolt az asztalon keresztül hozzám és minden mozdulatomat szorgosan figyelte. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá poharam emelése közben, mire szája megremegett az italom szagától. - Nem féltél hogy valami balul sül el ? 
- Egy cseppet sem - felálltam az asztaltól, a mini bárig sétáltam, hogy újra töltsem poharam. - Igaz nem számoltam Joshal, de a végen ismét nekünk kedvezett az érme. Ilyen az én szerencsém. 
- Nem nevezném azt szerencsének, hogy majdnem elrabolták Nadiat. Miért nem gondolkoztál előreláthatóan? 
- Gondoltam mindenre Louis - morogtam felé fordulva. Csípőmmel az asztalnak dőltem és minden erőmmel próbáltam olyan gyilkosan nézni barátomra, amitől befogja végre a száját. - Josh meghalt, a tegnapnak vége felejtsünk el mindent, és koncentráljunk az jövőre. 
Meglepetten néztem Louis hangos nevetésére. Teste összegörnyedt a széken, míg kezeivel a hasát fogta. 
- Tudod Harry - törölte meg szemeit, amikből apró könnycseppek hullottak. - Rémesen hazudsz - felállt a székből, majd lassan elém lépett. Arca percek alatt lett komoly és fürkésző. - Valami történt tegnap este. Nem vagyok hülye, barátom, ismerlek már jó pár éve. Whisky-t iszol... évek óta nem ittál folyamatosan alkoholt. De valamit észrevettem - mosolyodott el sejtelmesen. - Amióta Nadia az életünk része ismét elővetted a jó öreg Johnnyt. Valamint azt is észrevettem, hogy csakis akkor, ha Nad valamivel felbosszantott vagy veszélyben van az élete. Tegnap este utána mentél, és csak ma reggel jöttél haza. Szóval meséld el barátom, mi történt valójában, mi borított ki ennyire, mert nem hiszem el ha azt mondod hogy semmi. 
Ujjaim megfeszültek a pohár körül. Pofán akartam vágni Louis-t amiért ennyire belelátott a dolgaimba. Viszont rohadt jól ismert, ezért sem tudtam soha titkot tartani előtte, ezért lett a jobb kezem. 
- Azért iszom ennyit, hogy ne érezzen magamon Nadia csókját - lecsaptam a poharam az asztalra, majd Louis-t félre lökve az ablakom elé sétáltam. Egy senkinek éreztem magam, amiért ennyire legyengített a  kibaszott csókja és teste, utáltam gondolatát annak, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált viselkedésem megváltozása. 
- Csók? - halottam hangján, hogy legszívesebben röhögve borulna le a földre, de volt annyi tisztelet benne, hogy tartotta magát. - Őszintén már vártam, mikor akadtok össze. 
Olyan gyorsan fordítottam nyakam feléje, hogy szinte hallottam roppani csigolyáim. 
- Honnan tudtad? 
- Az évek alatt volt időm kiismerni téged. - Az asztalhoz lépett, majd újra töltötte az üres poharam. Mielőtt felém fordult volna, meghúzta és pár hidegrázás után rám nézett. - Mióta érzed ezt Harry? 
Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam. Nem akartam tudtára adni, de már semmi sem maradhatott titokban. 
- Aznap éreztem először, amikor láttam a sebhelyeit. Arra gondoltam, hogy mennyi szörnyűségen mehetett át, majd már csak azon kaptam magam, hogy végig tapogattam a testét fedő borzadályokat. Életemben először gondoltam úgy rá, mint egy nőre, aki képes belelátni kemény szívembe - ujjammal többször átszántottam hajamon, miközben próbáltam folytatni a fájdalmas igazságot. - De ez semmit nem számít. Amiket akkoriban tettem, amit tegnap este tettem, semmit sem számít. Mi nem vagyunk egymáshoz valók, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni. Önző alak vagyok, sosem lennék elég jó neki, Louis. Na, meg azt se felejtsük el, hogy mit tett a családom ellen. Nem tudok ezektől elvonatkoztatni, nem megy. Így mindenkinek az lesz a legjobb, főleg nekem, ha örökre elfelejtjük a tegnap estét - hadartam, hogy minél előbb túljussak ezeken a kavargó érzelmeken. 
- Tudod, engem nem versz át - gondolkodott hangosan szemembe nézve. Íriszeivel szinte lelkemig hatolt, amitől gombóc nőtt a torkomba. - Szereted őt Harry! 
Kezeim elernyedtek. Hátamat a falnak vetettem, szememet pedig szorgosan a padló barna burkolatán tartottam. 
Legyőzött voltam, amit kurvára nem akartam. Így kimondva szörnyen hangzott. 
- Így van  - szorítottam össze szemhéjaim.  - Igazából azt hittem van elég akaratom ahhoz, hogy elnyomjak minden érzést. De akárhányszor a közelemben van, megingat. Érted? - nyomorultul éreztem magam, amint Louis sajnáló tekintetébe néztem. Elbuktam, mint kőszívű zsarnok, és ez felettébb frusztráló volt. - Ő más, mint a többi nő, erős egyéniség, amiért büszke vagyok rá. De nem lehet kettőnk között semmi sem. Túl sok dolog van, ami kettőnk közé áll, és ezt  Nadia is tudja nagyon jól. Az, hogy lefeküdt velem egy hiba volt. Gyengévé és sebezhetővé vált, nem pedig egy szerelmes nővé. Nagyon jól tudom, hogy nem engem akar csak egy vigasz voltam számára, ami elterelte gondolatait - rántottam meg a vállam, majd az asztalomhoz sétáltam, és felvettem a slusszkulcsot. - Nekem nem szabad szeretnem, túl önző vagyok ahhoz, hogy valaki is boldog legyen velem. Én sohasem fogom beismerni senkinek mit is érzek, és ő sem fogja abban biztos vagyok. Ez az egész halálra van ítélve számunkra. De talán így legjobb.


Nadia 
Őrült gondolatok kavarogtak a fejemben. Zokogva szedegettem össze a ruháimat nem törődve azzal, hogy miként végzik. Tegnap este hatalmas őrültséget követtem el, amiért félek örök életemre bűnhődni fogok. Gyenge voltam, és hagytam hogy szívem vezéreljen. Sosem lett volna szabad így kitárulkoznom Harrynek. Engedtem, hogy az ostoba lányos érzelmeim vezéreljenek. Még mindig nem tudtam feldolgozni azokat az érintéseket és csókokat, az egész rohadt szenvedélyes és érzelmes volt, amitől megrémültem. Tudtam, hogy valami megváltozott bennem csak éppen arra nem gondoltam, hogy ennyire legyengít majd, amit Harry váltott ki belőlem. Úgy éreztem, sikerült átmásznom a maga elé húzott falakon. Azt hittem van remény arra, hogy a szíve mélyén képes érzelmeket táplálni irántam. De tévedtem... Harryben sohasem lesz egyetlen cseppnyi szeretet sem, ami arra sarkalná, hogy engedje szabadjára az érzéseit. Naiv voltam, amiért elhittem tegnap este, hogy benne is megváltozott valami. Ostoba módon hittem az érintéseiben, mosolyában és csókjaiban. De reggel amint kinyitottam a szemem, vissza kellett kerülnöm a való világba, ahol ismét egyedül maradtam. Rá kellett jönnöm újra, hogy számára sosem leszek más csakis egy eszköz, akit szíve minden szegletével utálhat.
Ő csak használt engem. 
Ismét elhallgatott csak most más módon.
- Te nem az a fajta lány vagy, aki elmenekül a gondok elől. Ez új. - Egy pillanatra. Egy átkozott pillanatra teljesen lefagytam Zayn hangjától. Szívem ismét dübörgött mellkasomban, míg az andrenalin egyre csak nőtt ereimben. A reggelem úgy kezdődött, mintha a pokolban ébredtem volna. Azt hittem a fájdalmakat már nem lehet tetézni, de látszik tévedtem. A sors kibaszott kegyetlen játékot játszik velem.
- Hogy találtál meg? - morogtam orrom alatt. Lecsuktam a bőrönd tetejét, és minden figyelmem az előttem álló férfira irányítottam. 
- Mivel ez Harry háza, nem volt nehéz kitalálni merre keresselek. De úgy látom, rosszkor jöttem - mutatott a csomagjaimra. - Ostobaságot készülsz tenni! 
- Hah, te csak ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek - horkantottam, majd megfogtam a bőrönd fogóját, és kiakartam kerülni a Zaynt, de karjával utamat állta. 
- Engedj menni Zayn! 
- Nem tehetem - ingatta fejét nemlegesen. - Ha ez miattam van, akkor beszéljük meg. 
- Nehogy azt hidd már, hogy minden körülötted forog - csattantam fel, majd elengedtem a csomagom, és karjaimmal mellbe taszítottam, de egy tapodtat sem mozdult. 
- Akkor miért? - közelebb hajolt arcomhoz, de nem ijedtem meg tőle. Makacsul álltam tekintetét. 
- Rohadtul semmi közöd hozzá. Amikor elmentél, és megszakítottál minden kapcsolatot velem, megszűnt a jogod, hogy tudhass bármit is velem kapcsolatban. 
Szemei megrebbentek. Egy másodpercre fájdalmat láttam át suhanni arcán, de mint mindig hamar tudta rendezni vonásait. 
- Nem tehettem mást Nad. - Egyik kezét arcomra akarta simítani, de kitértem előle. Össze préselt ajkakkal ejtette karját oldala mellé, de továbbra is fogva tartott tekintetével.  - Nem szúrhattam el több dolgot veled kapcsolatban. 
- Nem? - hangomból szinte csöpögött a gúny. - Azzal szúrtál el mindent, hogy otthagytál. Szerinted mit éreztem? - Lassan könny gyűlt szemeimbe, sűrűn pislogtam, és minden erőmre szükség volt ahhoz, hogy ne törjenek ki. Soha többet nem akarom megadni neki az esélyt arra, hogy lásson összetörve. 
- Nadia - próbált közelebb kerülni hozzám, mire ismét hátráltam pár lépést. Dühösen dobtam el kezemből a bőröndöt, karjaimmal pedig ismét mellbe taszítottam. Az elmúlt évek fájdalma újra felszínre tört. A lelkem minden darabkája, amit Zayn már egyszer összetört most újra szenvedéssel lettek tele. 
- Nagyobbat nem is tévedhettem volna akkoriban -  préseltem ki ajkaimon nehezen a szavakat. - Azt hittem érek neked annyit, hogy megossz velem minden bajodat, de tévedtem. Azt hittem a világot jelentettük egymásnak. Új életet akartunk kezdeni, és én hittem benne, hittem hogy te is azt akarod. Azt mondtad, magunk mögött hagyjuk a múltat és azt a sok szenvedést, ami körül vesz bennünket. De tévedtem. - Egyetlen könnycsepp fojt le arcomon, amit meleg tenyere azonnal eltörölt. Nem tudom, mikor került hozzám ilyen közel. Nem tudom, mikor kerültem a karjaiba, de arcom már mellkasába fúródott, míg ujjaim pólója anyagát markolták. 
- Tudom, hogy nehéz volt neked. Ha tehettem volna, mindent másképp csinálok, de el kell hinned nekem, hogy ez volt az egyetlen megoldás. Érted tettem mindent, még ha ez a döntés véget vetett mindennek, ami közöttünk volt. Kockázatot kellett vállalnom, én megtettem, de ha ezáltal elveszítek mindent, ami fontos volt számomra azért, hogy életben tudhassalak, akkor máris megérte.
- Már késő Zayn - maradék erőmet összeszedve toltam el magam mellkasától. 
- Nem, nézz rám Nadia - állam után kapott, de elhúzódtam tőle. - Sosincs késő helyrehozni a múltbeli hibáinkat. 
Keserű mosoly jelent meg ajkaimon. Sosincs késő! Mennyire szeretnék hinni ebben a mondatban, de a jelenlegi helyzetemben erre a pár szóra nem támaszkodhatok. Talán, talán évekkel ezelőtt megrázott volna mindaz, amit most Zayn elmondott. De a jelenemben most semmit se jelent. Szerettem őt valaha régen, de a szívem most teljes kavalkádban úszik. 
- Nem maradhatok itt - ismét a bőröndöm után nyúltam, szembe néztem az előttem álló zavart tekintetű fiúval, aki egyre dühösebben figyelt. - Idő kell Zayn, kérlek. 
- Mennyi? - Továbbra is kezemet figyelte, küszködött a szavakkal.  Láttam rajta, hogy gondolatok sokasága játszódik le benne, ami roppant kíváncsivá tett. 
- Fogalmam sincs - suttogtam tanácstalanul. Nem tudtam mennyi időre lenne szükségem. Éreztem, hogy a tegnap estét nehezen tudom majd kiheverni. De az úgy sosem menne, ha minden nap látnom kellene Harry arcát. Nem tudok a közelébe maradni és figyelni az undort, megvetést, ami az arcán fog játszódni. 
- Perrie-vel mi lesz? Csak úgy itt hagyod? 
- Ő már berendezkedett itt - feleltem. - Van munkája, amit szeret, ott van neki Gemma és úgy  veszem észre, hogy Liam is nagyban támogatja. Nem akarom, hogy ismét elveszítsen mindenét. Tudom, hogy itt biztonságban lesz. 
- És téged ki fog megvédeni? - kérdezte csöppnyi éllel hangjában. - Elmész isten tudja hova, gondolom olyan helyre, ahol Harry nem találhat meg. Ott ki fog téged védelmezni Axel ellen? 
- Nincs szükségem senkire - szóltam vissza ingerülten, majd kikerültem a fiút és gyors iramban a nappali felé tartottam, ahol még egy meglepetés várt.
- Niall? -torpantam meg a lépcső aljába.  
 - Nad, Nad - rázta fejét mosolygós arccal. - Lelépnél köszönés nélkül? 
Vállaim leereszkedtek, tekintetem pedig szüntelenül a plafonra szegeztem. Amennyire jó voltam régen abban, hogyan kell eltűnni gyorsan egy helyszínről, most olyan amatőr mozdulatok teszek, mintha soha nem tettem volna ezt már meg vagy ezerszer. A sors szándékosan avatkozik most az életembe, valamiért nem hagy lehetőséget arra, hogy szabad legyek. 
- Te sem leszel képes arra, hogy megállíts Niall - ujjamat göndör tincsem közé vezettem próbálva zilált ábrázatom eltüntetni. 
- Nem tudnál leülni és csak várni amíg a dolgok helyükre jönnek? - tudakolta kíváncsi szemekkel. - Nem kellene elmenekülnöd Nad, semmi rossz nem fog történni. 
- Bárcsak igazad lenne - mondtam, majd hátam mögé néztem, ahol Zayn figyelt aggódó arccal. - Fiúk, figyeljetek. Nekem el kell mennem. Nem tudok, és nem is akarok maradni. Ezt meg kell értenetek. 
- Egyedül sehova se mehetsz - Niall felállt a kanapéról, vigyorgó arccal közelített felém. - Harry túl messzire ment tegnap este - eltolta kezemet a táskámtól, majd sajátjába vette. - Megértem a szándékait, de azzal, hogy veszélyeztette az életed túl ment minden határon. Azt hittem Josh megöl, iszonyú dühös voltam Harryre. Tudom, hogy félsz, megértem. Ezért sem engedem, hogy egyedül menj. 
Mutatóujjával megpöckölte orromat, majd jókedvű vigyorral elindult bőröndömmel az ajtó fele. 
- Nem jöhetsz velem, Niall - néztem utána zavaros tekintettel. Nem értettem, miért akar velem tartani. Ő Harryhez hűséges, nem én hozzam.  
- Miért ne? - vont vállat szórakozottan.  -   Az én feladatom az, hogy téged védelmezzelek, ami nem terjed ki arra, hogy azt hol kell tennem. Ha te elmész megyek én is. 
- Ennek semmi értelme - néztem Zaynre segítségre várva, de meglepő módon ő is Niall mellé állt. 
- Ne keress indokokat Nadia - korholt finoman ír barátom, miközben lekapta kabátom a fogasról, és felém nem lökte. - Néha áldozatokat kell hoznunk a jó ügy érdekében, te pedig nagyon jó ok vagy. Imádlak Nad, már az első perctől fogva, többet jelentesz nekem, mint gondolnád. Számomra egy húg vagy, akit meg kell védenem tűzön vízen át. Harry a főnököm, de ha nem vagy mellette biztonságban, akkor lépnem kell. Ami neki nem sikerült, majd nekem fog. 
- Zayn - könyörögve fordultam felé, de pillantásra sem méltatott. Sejtettem, hogy az előbbi beszélgetésünk hagyott nyomokat rajta, és most némasággal büntet. 
- Veletek megyek - nézett Niallre, aki válaszul bólintott. - Nem tudom, mi az úti cél, de jobb minél előbb indulni. 
- A szavamat adom Nadia, hogy mindenben segítségedre leszünk - szemeimbe nézett, de amit övéiben láttam meghökkentő volt. Elszántság, védelem, aggodalom és szeretett - Nyugodtan nézhetsz szembe a jövőddel, mert én nem adom fel a harcot. Esküszöm... 

2016. augusztus 18., csütörtök

17.rész° Leomlott falak


Nadia

Szótlanul vesztem el csokoládé barna szempárok  között. Hosszú napokon és heteken keresztül imádkoztam azért, hogy újra láthassam őt. Viszont a napokat és heteket felváltották a hónapok és évek, bennem pedig az ellenszenv egyre csak gyűlt és gyűlt. Sosem hittem, hogy eljön az a nap, mikor undorodva fogok visszagondolni erre a fiúra, de bármennyire ellenkeztem az érzés ellen, sikerült hatalmába kerítenie. Minden szeretetteljes gondolat, amit éreztem iránta, feledés merült, helyét felváltotta a düh és keserűség. 
- Nadia - felém tett egy lépést, viszont én kettőt léptem hátra. - Ne zárja ki, kérlek. 
Hitetlenkedve felnevettem, miközben megráztam fejem. A szobába minden szempár minket figyelt értetlenül. Egyedül Perrie kísérte figyelemmel minden mozdulatom, ő ismerte a közös múltunk. Emlékszik még azokra a mondatokra, amik akkor hagyták el számat, mikor a fiú lelépett. Ismeri minden tervem, minden gonosz gondolatom, amivel eltudnám érni, hogy örökre eltűnjön a föld felszínéről. 
- Ne zárjalak ki? - csaptam össze két tenyerem nevetve. Kissé őrültnek tűnhettem, de pont leszartam mások véleményét. - Te megtehetted, Zayn Malik? - erőt vettem magamon és a fiú elé sétáltam ördögi mosollyal arcomon. - Mit keresel itt? Csak nem azt akarod mondani, hogy miattuk hagytál ott engem? - mutattam körbe a társaságon. - Azt mondtad nekem, segítesz elmenekülnöm Apa elől, de túl naiv voltam. 
- Nem tehettem mást - ragadta meg bal felkarom, míg barna íriszeit enyéimbe fúrta -  Volt tervem, ki akartalak hozni onnan. 
- De bassza meg - löktem el magamtól -, mégis otthagytál. 
Styles értetlenül kapkodta közöttünk fejét résnyire nyitott szemeivel próbált rájönni ismertségünkre. Úgy látszik,, Zayn nemigen avatta be a múltjába. 
- Mi a franc folyik itt? - kezei ökölbe szorultak, miközben Zaynre, majd rám pillantott. Tekintete izzott, ahogyan szemeimbe meredt. Napokkal ezelőtt megriadtam volna ettől a nézéstől, de most ebben a pillanatban, cseppnyi félelem sem volt bennem, ahhoz túlságosan is zubogott ereimben az adrenalin. Gyűlöletem Zayn iránt határtalan volt, semmi másra nem tudtam gondolni csakis a bosszúra. 
- Harry, van egy két dolog, amit azt hiszem, nem mondtam el - fordult a fiú fele Zayn. 
- Valóban? - morogta, még mindig arcomat vizslatva. - Szerintem nem éppen apró dolgot titkoltál el. 
- Semmi közöd a múltamhoz - álltam tekintetét. - De annyit megjegyeznék, hogy vigyázz kit veszel be a bandádba, mert Zayn egy tipikus áruló - dühösen fordítottam hátat a társaságnak, majd sietős léptekkel a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Felkaptam Harry kulcsait és semmivel sem törődve rohantam ki az ajtón. Nem számított, milyen lavinát indítottam el a bent levők között. Haragom hatalmas volt, irtózatos erejű, amitől megrémültem. Ha még maradok egyetlen egy percet is Zayn társáságban félő volt, hogy olyan dolgot teszek, mint amit pár órával ezelőtt. 
Amint kinyitottam a Rover ajtaját, erős kezek emeltek magasba. Ijedten kapálóztam a kezekben, hirtelen pánik lett úrrá rajtam. 
- Én vagyok az, Nadia - mérhetetlen haragot vártam Harry irányából azok miatt, amik ma este történtek, de helyette igazán meglepő nyugodtság uralkodott rajta. 
- Kérlek - fészkelődtem karjaiban. - Csak engedj elmenni, Harry. Nem akarok most itt lenni. 
Engedett szorításán, így esélyem volt megfordulni, hogy azonnal arcára tekinthessek. Dühös kifejezése helyett nyugodt arcot varázsolt magának. Bár sejtettem, hogy legbelül forrong, tombol, de most valamiért nem mutatta ki. Buta gondolat suhant át elmémen, miszerint miattam nem teszi. Önkéntelenül elmosolyodtam ezen a gondolaton, ezen a buta feltevésen. Ilyen soha nem fordulna elő. Lehet aggódna értem, de nem olyan szempontból. Ha veszélyeztetném az üzletét, akkor talán megtenné, de akkor sem azért, hogy ne az én lelkem ápolja. 
- Hazaviszlek, nem akarom, hogy itt legyél
Értelmezhetem volna többféleképpen szavait, de a mai nap folyamán már belefáradtam minden olyan dologba, amin sokat kellett agyalnom. 
- Köszönöm! - apró féloldalas mosoly suhant át ajkain, ami szinte egy másodpercig tartott. Tudtam miért ilyen rövid ideig. Nekünk nincs olyan kapcsolatunk, amiben bármiféleképpen köszönetet is mondanánk egymásnak. Viszont el kell ismernem azt is, hogy valami változott a kettőnk kapcsolatbán. Pontosan nem tudom, mit is jelent ez ránk nézve, de titkon reménykedem benne, hogy nem végzi semelyikünk holtan a végén azért, amiért változtunk.    



Harry

 Zavarnia kellett volna... Kurvára zavarnia kellett volna az igazság kijózanító pofonjának. De nem zavart. Mindig is tudtam, hogy Nadia temérdek titkot rejt és azt is tudtam, Zayn honnan jött. Első hallásra meglepett kettejük régi kapcsolatára tett utalásaik. Bizton állíthatom, több titkot is rejt a kapcsolatuk, de másrészt örömmel töltött el az a gyűlölet, amit Nadia szemében láttam Zayn iránt. Gyerekes boldogság fogott el, ami már inkább zavart
Pillantásom a mellettem ülő lányra tévedt, aki halkan szitkozódott még mindig. Szemeimmel akaratlanul is végigmértem testét és remek megállapításra jutottam. Szexi volt a ruháimban. Habár elvetettem már azt az ötletet, hogy megfektessem, magamnak is be kellett vallanom, hogy őrjítő adottságokkal rendelkezett
Koncentrálnom csakis az előttem álló feladatra kellett volna, de hogyan tehettem volna, ha minden nap itt volt ez  a lány mellettem és tett róla, hogy csakis ő forogjon gondolataimban
- Nem kell követned. Innentől már boldogulok - rám akarta csukni a bejárati ajtót. Ezek a női kirohanások néha kibaszott idegesítőek. Fejemet csóválva tártam szélesebbre a szerkezetet és besurrantam mellette. Puffogva követettm szinte tapintani lehetett a szikrákat közöttünk. Kényelembe helyeztem magamat a kanapénm míg ő felettem állt melle alatt összefont karjaival. 
- Megváromm amíg lenyugszol és nem forgatsz olyan gondolatokat a kis fejedben, hogy lelépsz a városból
Megleptem. Pupillái kitágultak és talán, ha közelebb hajolok hozzá, lélegzetét sem hallottam volna. 
- Nem maradhatok - suttogta mereven bámulva a padlót. - Mostantól minden csak rosszabb lesz. 
- Mi a francról beszélsz? - kissé bosszúsra sikerült hangom, de legalább elértem, hogy rám tekintsen. 
- Ehhez semmi köze Zaynhez, ha erre gondolsz. Ami ma este történt, nem ismétlődhet meg. Ma megöltem ismét valakit. Még nagyobb bajba sodortam magam. És ha mindez nem lenne elég, apám kibaszott pénzét keresik rajtam, amiről még csak nem is tudtam. Hát ezért nem maradhatok, Harry - gúnyosan összecsapta kezeit, majd hátat fordított nekem és eltűnt a szobája felé vezető úton.  Nadiának volt egy különleges képessége. Rohadt gyorsan sikerült felbasznia az agyam. Az imént tett kijelentése pedig felettébb felvitte bennem azt a bizonyos pumpát. Nem értem, miért nem képes felfogni azzal a parányi agyával azt a tényt, hogy csakis én tudom biztosítani az életben maradását. Tudom, hogy a mai estén rohadtul elcsesztem a dolgokat, és ha nem érek oda időben, akkor valaki végez vele. De nem gondolkoztam. Annyira belelátott azokkal az átkozott szemeivel és mondataival a lelkembe, hogy menekülnöm kellett előle. A szava, a szemei és az a szenvedélyes csók teljesen elvette az eszem. A terveim mind szertefoszlottak ezen az estén. Számomra is minden a pénze körül forgott, semmi mást nem akartam csak a közelébe férkőzni és mikor eljött a megfelelő pillanat elvenni mindent, ami őt illet meg. Most viszont szétestem és kétségbeesetten próbálom megtalálni a kivezető utat. Nem lenne szabad meglátnom benne a tökéletes nőt, akit mintha nekem szánt volna az ég.  Nem gondolhatok rá másképp, csakis apám gyilkosaként
Utána kellett mennem és ismét bizonyítanom kellett magamnak, hogy képes vagyok kezelni azokat a kósza érzelmeket. Szívem heves vágtába kezdett, amint berontottam a szobájába és szemeim elé tárult fehérneműbe bújtatott teste. Legszívesebben  apró cafatokra tépném azt, aki kitalálta a tűzpiros színt. Tekintetem egyszerűen nem tudtam levenni formás fenekéről, agyam próbálkozott minden taktikával, de képtelen voltam engedelmeskedni.
- Mire készülsz ? - köszörültem meg torkom, ezzel megzavarva őt. Amint megfordult megláttam a háta mögött heverő bőröndjét. Sejthettem volna, hogy Nadia Morgen nem hallgat a szép szóra.
- Amint már mondtam, elmegyek - lenéző pillantással észlelte jelenlétem, majd visszafordult ruhái felé és tovább szortírozta őket. - Lehet őrültnek tartasz, de félek Harry! Ma megúsztuk, hogy senki nem halt meg a bandádból, de amíg én itt vagyok, nem tudhatod mit hoz a holnap. Lehet holnap kétszer annyian fognak értem jönni, és akkor a te csapatod kevés lesz ahhoz, hogy harcoljon ellenük. Nem tudnám elviselni, ha Niall vagy bárki más miattam meghal. Egyedül kell fojtatnom, bár tudom, hogy bármikor meghalhatok, amit persze nem szeretnék, de ez az egyetlen lehetséges verzió.
- Miért nem tudod felfogni azzal a rohadt tökéletes kis agyaddal, amivel azt hiszed rendelkezel, hogy én megvédelek? - átszeltem a közöttünk lévő távolságot, megragadtam karját ezzel kényszerítve, hogy felém forduljon. Dühösen rángatta könyökét kezeim között, de nem voltam hajlandó elengedni. - Minden egyes nap próbára teszed a türelmem. Unom már ugyan azt szajkózni neked. Olyan mintha direkt csinálnád.
- Ó, valóban? - szűrte ki ajkai közül. - Nem csinálom direkt, ezt jobb, ha tudod. Felfogtam már elsőre is amit mondtál, csupán csak nem értelek. Nem vagy őszinte hozzám azzal, hogy nem mondod el miért is akarsz megvédeni. Miért kellene megbíznom benned? Nem adtál okot arra, hogy higgyek neked. 
- Nem adtam okot? - kezeimet karjaira kulcsoltam, majd szorosan mellkasomnak húztam. Forróság nyílalt testembe, amint melle érintkezett mellkasommal, de indulatom most elnyomta ezt a bizsergető érzést. - Számtalan okot adtam. Először is, nem öltelek már meg abban a pillanatban, amint megláttalak. Másodszor, megmentettem azt a kibaszott életed, amikor a nekem szánt golyó elé ugortál. Úgyhogy ne merj megkérdőjelezni, mert még mindig életben vagy. Mondhatsz bármit, a tényeken nem tudsz változtatni. 
- És mi lenne az? Az, hogy egy eszköz vagyok? Egy tárgy, akit valami piszkos dolgodhoz akarsz használni? - üvöltötte arcomba. Pupillái kitágultak levegőt szinte kapkodva szedte. - Te Harry Styles vagy, aki  nem törődik senkivel. Akkor mégis minek védelmezel engem? 
Látásom elsötétül mondatai hallatán. Ismét veszélyes vizekre eveztünk, amiből félek, nem kerülhetek ki győztesen. 
-  Minden, amit tudnod kell csak annyi, hogy okom van rá. Meg kell elégedned ennyivel - határozott  voltam, ami minimálisan lenyugtatta forró indulatait. Lehajtotta fejét, majd mélyeket lélegzett, ezzel végre visszaterelve vehemens veszekedésünk előjeleit.
- Rejtély vagy előttem, amit megszeretnék érteni. Néha úgy érzem sokkal több van a kétértelmű mondataidba, mint amennyit kimondasz - homlokát mellkasomnak döntötte, az én izmaim pedig pattanásig feszültek. 
-  Ne akarj megfejteni Nadia, mondtam már neked. 
- De...
- Ne - vágtam szavába. - Hagy mondjam végig. Ismersz, tudod milyen vagyok. Ne akarj folyton belém látni, mert úgysem tudsz meg többet rólam. Nekem nincs szívem, bármennyire is szeretnéd azt hinni.  Amit pedig tudsz az épp elég ahhoz, hogy éld tovább az élted. Ki kell békülnöd ezzel a ténnyel, mert ha nem, előbb utóbb hatalmas bajba kevered magad. 
Szótlanul szuszogtunk mindketten. Azt hittem sikerült elérnem a célom és végre abbahagyja ezt a beteges elemzést, amit folyamatosan rajtam végez, de istenem, ez a nő arra született, hogy teljesen kifacsarjon idegileg. 
- Azt állítod, hogy te egy érzéketlen ember vagy, miközben koránt sincs így. Ezen ellenére azt akarod hogy kibéküljek ezekkel az ócska kifogásokkal? - kérdezte hitetlenül, miközben arcát zavarodottság foglalta el. 
- Igen! - meredtem rá dühödten. - Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked, de sosem árulom el magam. Jobb ha ebbe beletörődsz. 
- Szörnyű ember vagy, Hazz - ejtette ki becenevem most először ajkain. Meglepetten vettem figyelembe enyhén piruló arcát, amint rájött, mit is mondott. Próbált elhúzódni tőlem, de ujjaim nem engedték. - Rendben, feladom. De mielőtt elmegyek, valamit tudnod kell. 
- Nem mész sehova - ismételtem ma már sokadjára ugyanazt a mondatot, de csak egy szem forgatást kaptam válaszul. 
- Eddig én hallgattam most rajtad a sor - csattant rám. - Rengeteg ember vére tapad a családom nevéhez. Rettenetes dolgokat tettem, amik miatt szenvedtem éveken keresztül. Lelkileg megtörtek, de sohasem hagytam, hogy a szívemet és az érzéseimet elvegyék tőlem. Ezért a két dologért harcoltam oly keményen. Pontosan tudom mit érzel, de sosem lenne szabad így elzárkóznod. Van szíved, Harry, ami jó dolog, csak meg kell tanulnod bánni vele - érintette kezét szívemre. Pupilláim kitágultak bensőséges mozdulata miatt. Átkoztam, amiért nem képes leszállni erről a témáról. Átkoztam azért, amiért rohadtul átakart látni rajtam. 
- Ostoba döntéseket hoztam meg eddigi életem során és azt hiszem most is azt fogom tenni, de be kell bizonyítanom, hogy igenis tudsz érezni - óvatosan közelebb hajolt hozzám, míg arcunk egy vonalba nem került. El akartam lökni magamtól, de erősen bele markolt vállaimba. - Még az én összetört szívem is képes érezni. Érezlek, Harry - suttogta pillantásunkat összekapcsolva. - Érzek valamit irántad és ez ...
Elhallgattattam. 
Ajkamat durván nyomtam az övéire. Nem akartam hallani, amit mondani akart, mert tudtam, hogy annak nagy jelentősége lenne. Sosem lehet kettőnk között több, mint kósza pillanatok. Nem engedhetek ennél többet neki, bármennyire is akarja. 
Megpróbált ellenállni csókjaimnak, de amint levezettem ajkaim kecses nyaka vonalán, abbahagyta az ellenállást. Ujjaink egymás hajába tévedtek, erősen belemarkolt fürtjeim közé, belőlem pedig feltört egy állatias morgás. Elengedtem haját, majd kezem fenekére vezettem. Belemarkoltam abba a két apró félgömbbe, majd felemeltem. Két lépéssel az ágy előtt voltam, majd szinte rávetettem a lányt. Lerugdostam magamról a csizmám, nadrágom, majd ingem és máris felette termettem. Nem hagytam neki időt gondolkozni. Megakart fejteni, hát akkor megkapja, csak nem úgy, ahogy azt ő gondolta. Arcára tekintetem és az agyam szinte rövidre zárt, ahogy ott feküdt alattam egy szál piros csipke alsóban, sóvárgó arckifejezéssel. Sok lány volt már velem egy ágyban, de egyikük sem érhetett fel Nadia lenyűgöző látványával, ahogy itt feküdt alattam és bámult azokkal az igéző barna szempárokkal, szinte birtokba vette az egész lényem. Elismerően nézett végig félmeztelen testemen, ajkait csábos mosolyra húzta, majd végignyalta alsó ajkát. Kezével végigsimított a mellkasom alatt lévő pillangó tetováláson, majd felfelé a mellkasomon található két hatalmas mintán. A bőrömet rengeteg  műalkotás díszítette, magas voltam, karcsú és fitt. Hetente többször jártam konditerembe, de most egyik sem számított igazán, mert Nadia úgy nézett rám, mintha én lettem volna az, amit mindig is akart, és ez furcsa dolgokat művelt a fejemmel. Elhatároztam, hagyom, hogy ő diktálja a tempót, hogy szexelni fogok vele, pedig éppen az ellenkezőjét kellene csinálnom, ki kellene dobnom az életemből, de ahogy hozzám ért azzal az őrületbe kergetett, én pedig hagytam, hogy folytassa. Kellett nekem, így ujjaimat beleakasztva az apró fehérneműjébe lehúztam azt a lábán. Óvatosan a háta mögé nyúltam, kikapcsoltam melltartóját és azt is lehúztam testéről. Válaszul megborzongott, és most, hogy végre teljesen meztelenül, csapdában feküdt alattam, izgalom látszódott mohó tekintetében.
- Tökéletes vagy - Sok mindenkinek mondtam ezt már korábban, de azt hiszem, most először gondoltam komolyan.
Kezeimet a feje két oldalára fektettem, majd fejem lehajtottam és ajkaimmal körbezártam egyik mellbimbóját. Felnyögött, amitől a szívem nagyot dobbant, miközben a lábaival körülfonta a csípőmet, így megéreztem a belőle áradó forróságot, amitől még keményebb lettem. Kezeivel átölelte a vállamat és zihált, ahogy haladtam,  bőrét csókolva, majd beszívtam a mellbimbóját. 
-  Ha most tovább megyek, soha többet nem lesz egy nyugodt perced sem. Hozzám fogsz tartozni -  suttogtam rekedtes hangon, miközben megpöcköltem nyelvemmel merev bimbóját. 
- Minden erőm oda lett már, Harry - pihegte hajamba túrva. - Már rég a tiéd vagyok. 
Kezeit boxeromra vezette, majd kis segítséggel sikerült megszabadulnunk a zavaró anyagtól. Keményen csókolt, amint visszakerültem feléje. Visszacsókoltam és ziháltam, mint egy kamasz, amint belecsusszantam. Annyira  szűk, annyira forró és annyira nedves volt, hogy úgy érzetem elmegyek abban a pillanatban, amint gyorsabban megmozdulok. A nyakamba suttogta a nevemet, aztán a háta ívben megfeszült. Körmeit a vállamba mélyesztette, majd felemelkedtem és megpróbáltam mélyebbre merülni benne. Ez volt életem eddigi legjobb szexe, amit sosem fogok bevallani senkinek. Úgy mozgott, ahogy én akartam, úgy érintett, amire még gondolni sem mertem, pontosan, ahogy szerettem, úgy illeszkedett hozzám, hogy az már rémisztően hatott rám. Erotikus hangon suttogta a nevem, amitől elégedettség és öröm járt át. Együtt mozogtunk, a háta ívben feszült, miközben kezeivel a fürtjeim  markolta. 
Ó, Istenem, Harry.
Közel járt, éreztem, ahogy a farkamon végigkúszik a remegés, ott érintettem meg, amiről tudtam, hogy kiváltja a robbanást belőle, szemei tágra nyíltak, majd hatalmas nyögéssel rázkódott meg alattam izzadt teste. Az orromat a nyakába fúrva követtem őt a csúcsra. Mire sikerült valamennyire lecsillapodnom, még mindig annyira ziháltam, és karjaim annyira remegtek, mintha több órán át szeretkeztünk volna.  Kicsúsztam belőle, az oldalamra gurultam, és felkészültem a kétségbeesésére és a vádaskodásaira, de ő csak a szemeit lehunyva feküdt mellettem. Fáradtan fordultam oldalamra miközben hallgattam egyenletes szuszogását. Tudatomig most jutott még csak el az imént történt hatalmas hiba. Sosem lett volna szabad engednem az ösztöneimnek. De bármennyire is próbálkozom ő mindig megtalálja a módját, hogy elveszítsem a fejem és olyat tegyek, amit később megbánhatok. Ami ma este történt, soha nem változtathatja meg a dolgokat kettőnk között, bármennyire is hiszi azt. Mostantól uralkodnom kell magamon és nem gondolni arra, hogy ő nem csak egy olcsó ribanc, akivel bármikor elbánhatok. Ő Nadia Morgen volt, aki alapjában rengette meg a gondosan felépített falaimat és jelenleg fogalmam sem volt mit tegyek ellene...