Harry
Menekülnöm kellett...
Reggel amint felnyitottam a szemem, és tudatosult bennem, hogy még mindig Nadia szobájában vagyok, ettől pedig megrémültem. Ami még frusztrálóbb volt, az az, ahogy testünk teljesen egymásba fonódott. Karjaimmal szorosan öleltem a lányt, mintha sosem akarnám elengedni. Arcát szorosan nyakamba rejtette, és halk szuszogása jelezte azt, hogy még mindig alszik. Fejemben többször végigpörgettem a tegnap este történéseit, de sehogy se jutottam előrébb a gondolataimban. Életemben nem volt még ilyen szexben részem, ami miatt görcsös fájdalom nyomta hirtelen a szívemet. Utálnom kellene ezt a lányt, de minél távolabbra akarom lökni magamtól, ő annál közelebb kerül hozzám. Az este folyamán valami történt közöttünk, amiről egyáltalán nem akarok tudomást venni. Nekem nem valók az érzelmek, sosem tudnám neki azt megadni, amire vágyik.
Elcseszett vagyok kívül-belül. Amint egy cseppnyi boldogság is az utamba kerül, azt még csírájában kiírtom. Ez most sem lehet másképp. Mindketten elbaszottak vagyunk, ami rohadtul nem jó párosítás, mert a végen valamelyiküknek szenvednie kell.
Sokáig nem húztam az időt reggel, pár perc alatt leléptem a lakásból. Nem akartam megvárni, amíg felébred Nadia, és elkezdjük a szokásos heves veszekedésünket. Most minden megváltozott, és először rá kell jönnöm, hogyan fordíthatnám vissza a dolgokat az eredeti felállásba.
- Valami történt - állapította meg Louis. Pár pillanatra ránéztem, de inkább figyelmem ismét a poharam tartalmának szenteltem. Amióta visszatértem a bázisra semmi mást nem csináltam, csak ittam. Muszáj volt minden pillanatban ajkaimon éreznem a whisky égető marását, mert amint elmúlt a hatása, csakis Nadia ízét éreztem rajtuk. Az a lány teljesen kifordított önmagamból, és nem hagyott más lehetőséget, hogy bármi másra gondoljak.
- Mindent elintéztél, amit kértem? - Figyelmen kívül hagytam az átható pillantásokat, amiket felém küldött. Louis volt a legjobb barátom, szinte a testvérem, de nem volt szükség rá, hogy tudjon arról ami köztem és Nadia között történt.
- A Devine család megkapta az utolsó emléket a fiúkról - rántotta meg a vállat hanyagul.
- Remek. Akkor ezen a dolgon túl léphetünk.
- Ismét minden úgy alakult, ahogy szeretted volna - közelebb hajolt az asztalon keresztül hozzám és minden mozdulatomat szorgosan figyelte. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá poharam emelése közben, mire szája megremegett az italom szagától. - Nem féltél hogy valami balul sül el ?
- Egy cseppet sem - felálltam az asztaltól, a mini bárig sétáltam, hogy újra töltsem poharam. - Igaz nem számoltam Joshal, de a végen ismét nekünk kedvezett az érme. Ilyen az én szerencsém.
- Nem nevezném azt szerencsének, hogy majdnem elrabolták Nadiat. Miért nem gondolkoztál előreláthatóan?
- Gondoltam mindenre Louis - morogtam felé fordulva. Csípőmmel az asztalnak dőltem és minden erőmmel próbáltam olyan gyilkosan nézni barátomra, amitől befogja végre a száját. - Josh meghalt, a tegnapnak vége felejtsünk el mindent, és koncentráljunk az jövőre.
Meglepetten néztem Louis hangos nevetésére. Teste összegörnyedt a széken, míg kezeivel a hasát fogta.
- Tudod Harry - törölte meg szemeit, amikből apró könnycseppek hullottak. - Rémesen hazudsz - felállt a székből, majd lassan elém lépett. Arca percek alatt lett komoly és fürkésző. - Valami történt tegnap este. Nem vagyok hülye, barátom, ismerlek már jó pár éve. Whisky-t iszol... évek óta nem ittál folyamatosan alkoholt. De valamit észrevettem - mosolyodott el sejtelmesen. - Amióta Nadia az életünk része ismét elővetted a jó öreg Johnnyt. Valamint azt is észrevettem, hogy csakis akkor, ha Nad valamivel felbosszantott vagy veszélyben van az élete. Tegnap este utána mentél, és csak ma reggel jöttél haza. Szóval meséld el barátom, mi történt valójában, mi borított ki ennyire, mert nem hiszem el ha azt mondod hogy semmi.
Ujjaim megfeszültek a pohár körül. Pofán akartam vágni Louis-t amiért ennyire belelátott a dolgaimba. Viszont rohadt jól ismert, ezért sem tudtam soha titkot tartani előtte, ezért lett a jobb kezem.
- Azért iszom ennyit, hogy ne érezzen magamon Nadia csókját - lecsaptam a poharam az asztalra, majd Louis-t félre lökve az ablakom elé sétáltam. Egy senkinek éreztem magam, amiért ennyire legyengített a kibaszott csókja és teste, utáltam gondolatát annak, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált viselkedésem megváltozása.
- Csók? - halottam hangján, hogy legszívesebben röhögve borulna le a földre, de volt annyi tisztelet benne, hogy tartotta magát. - Őszintén már vártam, mikor akadtok össze.
Olyan gyorsan fordítottam nyakam feléje, hogy szinte hallottam roppani csigolyáim.
- Honnan tudtad?
- Az évek alatt volt időm kiismerni téged. - Az asztalhoz lépett, majd újra töltötte az üres poharam. Mielőtt felém fordult volna, meghúzta és pár hidegrázás után rám nézett. - Mióta érzed ezt Harry?
Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam. Nem akartam tudtára adni, de már semmi sem maradhatott titokban.
- Aznap éreztem először, amikor láttam a sebhelyeit. Arra gondoltam, hogy mennyi szörnyűségen mehetett át, majd már csak azon kaptam magam, hogy végig tapogattam a testét fedő borzadályokat. Életemben először gondoltam úgy rá, mint egy nőre, aki képes belelátni kemény szívembe - ujjammal többször átszántottam hajamon, miközben próbáltam folytatni a fájdalmas igazságot. - De ez semmit nem számít. Amiket akkoriban tettem, amit tegnap este tettem, semmit sem számít. Mi nem vagyunk egymáshoz valók, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni. Önző alak vagyok, sosem lennék elég jó neki, Louis. Na, meg azt se felejtsük el, hogy mit tett a családom ellen. Nem tudok ezektől elvonatkoztatni, nem megy. Így mindenkinek az lesz a legjobb, főleg nekem, ha örökre elfelejtjük a tegnap estét - hadartam, hogy minél előbb túljussak ezeken a kavargó érzelmeken.
- Tudod, engem nem versz át - gondolkodott hangosan szemembe nézve. Íriszeivel szinte lelkemig hatolt, amitől gombóc nőtt a torkomba. - Szereted őt Harry!
Kezeim elernyedtek. Hátamat a falnak vetettem, szememet pedig szorgosan a padló barna burkolatán tartottam.
Legyőzött voltam, amit kurvára nem akartam. Így kimondva szörnyen hangzott.
- Így van - szorítottam össze szemhéjaim. - Igazából azt hittem van elég akaratom ahhoz, hogy elnyomjak minden érzést. De akárhányszor a közelemben van, megingat. Érted? - nyomorultul éreztem magam, amint Louis sajnáló tekintetébe néztem. Elbuktam, mint kőszívű zsarnok, és ez felettébb frusztráló volt. - Ő más, mint a többi nő, erős egyéniség, amiért büszke vagyok rá. De nem lehet kettőnk között semmi sem. Túl sok dolog van, ami kettőnk közé áll, és ezt Nadia is tudja nagyon jól. Az, hogy lefeküdt velem egy hiba volt. Gyengévé és sebezhetővé vált, nem pedig egy szerelmes nővé. Nagyon jól tudom, hogy nem engem akar csak egy vigasz voltam számára, ami elterelte gondolatait - rántottam meg a vállam, majd az asztalomhoz sétáltam, és felvettem a slusszkulcsot. - Nekem nem szabad szeretnem, túl önző vagyok ahhoz, hogy valaki is boldog legyen velem. Én sohasem fogom beismerni senkinek mit is érzek, és ő sem fogja abban biztos vagyok. Ez az egész halálra van ítélve számunkra. De talán így legjobb.
Nadia
Őrült gondolatok kavarogtak a fejemben. Zokogva szedegettem össze a ruháimat nem törődve azzal, hogy miként végzik. Tegnap este hatalmas őrültséget követtem el, amiért félek örök életemre bűnhődni fogok. Gyenge voltam, és hagytam hogy szívem vezéreljen. Sosem lett volna szabad így kitárulkoznom Harrynek. Engedtem, hogy az ostoba lányos érzelmeim vezéreljenek. Még mindig nem tudtam feldolgozni azokat az érintéseket és csókokat, az egész rohadt szenvedélyes és érzelmes volt, amitől megrémültem. Tudtam, hogy valami megváltozott bennem csak éppen arra nem gondoltam, hogy ennyire legyengít majd, amit Harry váltott ki belőlem. Úgy éreztem, sikerült átmásznom a maga elé húzott falakon. Azt hittem van remény arra, hogy a szíve mélyén képes érzelmeket táplálni irántam. De tévedtem... Harryben sohasem lesz egyetlen cseppnyi szeretet sem, ami arra sarkalná, hogy engedje szabadjára az érzéseit. Naiv voltam, amiért elhittem tegnap este, hogy benne is megváltozott valami. Ostoba módon hittem az érintéseiben, mosolyában és csókjaiban. De reggel amint kinyitottam a szemem, vissza kellett kerülnöm a való világba, ahol ismét egyedül maradtam. Rá kellett jönnöm újra, hogy számára sosem leszek más csakis egy eszköz, akit szíve minden szegletével utálhat.
Ő csak használt engem.
Ismét elhallgatott csak most más módon.
- Te nem az a fajta lány vagy, aki elmenekül a gondok elől. Ez új. - Egy pillanatra. Egy átkozott pillanatra teljesen lefagytam Zayn hangjától. Szívem ismét dübörgött mellkasomban, míg az andrenalin egyre csak nőtt ereimben. A reggelem úgy kezdődött, mintha a pokolban ébredtem volna. Azt hittem a fájdalmakat már nem lehet tetézni, de látszik tévedtem. A sors kibaszott kegyetlen játékot játszik velem.
- Hogy találtál meg? - morogtam orrom alatt. Lecsuktam a bőrönd tetejét, és minden figyelmem az előttem álló férfira irányítottam.
- Mivel ez Harry háza, nem volt nehéz kitalálni merre keresselek. De úgy látom, rosszkor jöttem - mutatott a csomagjaimra. - Ostobaságot készülsz tenni!
- Hah, te csak ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek - horkantottam, majd megfogtam a bőrönd fogóját, és kiakartam kerülni a Zaynt, de karjával utamat állta.
- Engedj menni Zayn!
- Nem tehetem - ingatta fejét nemlegesen. - Ha ez miattam van, akkor beszéljük meg.
- Nehogy azt hidd már, hogy minden körülötted forog - csattantam fel, majd elengedtem a csomagom, és karjaimmal mellbe taszítottam, de egy tapodtat sem mozdult.
- Akkor miért? - közelebb hajolt arcomhoz, de nem ijedtem meg tőle. Makacsul álltam tekintetét.
- Rohadtul semmi közöd hozzá. Amikor elmentél, és megszakítottál minden kapcsolatot velem, megszűnt a jogod, hogy tudhass bármit is velem kapcsolatban.
Szemei megrebbentek. Egy másodpercre fájdalmat láttam át suhanni arcán, de mint mindig hamar tudta rendezni vonásait.
- Nem tehettem mást Nad. - Egyik kezét arcomra akarta simítani, de kitértem előle. Össze préselt ajkakkal ejtette karját oldala mellé, de továbbra is fogva tartott tekintetével. - Nem szúrhattam el több dolgot veled kapcsolatban.
- Nem? - hangomból szinte csöpögött a gúny. - Azzal szúrtál el mindent, hogy otthagytál. Szerinted mit éreztem? - Lassan könny gyűlt szemeimbe, sűrűn pislogtam, és minden erőmre szükség volt ahhoz, hogy ne törjenek ki. Soha többet nem akarom megadni neki az esélyt arra, hogy lásson összetörve.
- Nadia - próbált közelebb kerülni hozzám, mire ismét hátráltam pár lépést. Dühösen dobtam el kezemből a bőröndöt, karjaimmal pedig ismét mellbe taszítottam. Az elmúlt évek fájdalma újra felszínre tört. A lelkem minden darabkája, amit Zayn már egyszer összetört most újra szenvedéssel lettek tele.
- Nagyobbat nem is tévedhettem volna akkoriban - préseltem ki ajkaimon nehezen a szavakat. - Azt hittem érek neked annyit, hogy megossz velem minden bajodat, de tévedtem. Azt hittem a világot jelentettük egymásnak. Új életet akartunk kezdeni, és én hittem benne, hittem hogy te is azt akarod. Azt mondtad, magunk mögött hagyjuk a múltat és azt a sok szenvedést, ami körül vesz bennünket. De tévedtem. - Egyetlen könnycsepp fojt le arcomon, amit meleg tenyere azonnal eltörölt. Nem tudom, mikor került hozzám ilyen közel. Nem tudom, mikor kerültem a karjaiba, de arcom már mellkasába fúródott, míg ujjaim pólója anyagát markolták.
- Tudom, hogy nehéz volt neked. Ha tehettem volna, mindent másképp csinálok, de el kell hinned nekem, hogy ez volt az egyetlen megoldás. Érted tettem mindent, még ha ez a döntés véget vetett mindennek, ami közöttünk volt. Kockázatot kellett vállalnom, én megtettem, de ha ezáltal elveszítek mindent, ami fontos volt számomra azért, hogy életben tudhassalak, akkor máris megérte.
- Már késő Zayn - maradék erőmet összeszedve toltam el magam mellkasától.
- Nem, nézz rám Nadia - állam után kapott, de elhúzódtam tőle. - Sosincs késő helyrehozni a múltbeli hibáinkat.
Keserű mosoly jelent meg ajkaimon. Sosincs késő! Mennyire szeretnék hinni ebben a mondatban, de a jelenlegi helyzetemben erre a pár szóra nem támaszkodhatok. Talán, talán évekkel ezelőtt megrázott volna mindaz, amit most Zayn elmondott. De a jelenemben most semmit se jelent. Szerettem őt valaha régen, de a szívem most teljes kavalkádban úszik.
- Nem maradhatok itt - ismét a bőröndöm után nyúltam, szembe néztem az előttem álló zavart tekintetű fiúval, aki egyre dühösebben figyelt. - Idő kell Zayn, kérlek.
- Mennyi? - Továbbra is kezemet figyelte, küszködött a szavakkal. Láttam rajta, hogy gondolatok sokasága játszódik le benne, ami roppant kíváncsivá tett.
- Fogalmam sincs - suttogtam tanácstalanul. Nem tudtam mennyi időre lenne szükségem. Éreztem, hogy a tegnap estét nehezen tudom majd kiheverni. De az úgy sosem menne, ha minden nap látnom kellene Harry arcát. Nem tudok a közelébe maradni és figyelni az undort, megvetést, ami az arcán fog játszódni.
- Perrie-vel mi lesz? Csak úgy itt hagyod?
- Ő már berendezkedett itt - feleltem. - Van munkája, amit szeret, ott van neki Gemma és úgy veszem észre, hogy Liam is nagyban támogatja. Nem akarom, hogy ismét elveszítsen mindenét. Tudom, hogy itt biztonságban lesz.
- És téged ki fog megvédeni? - kérdezte csöppnyi éllel hangjában. - Elmész isten tudja hova, gondolom olyan helyre, ahol Harry nem találhat meg. Ott ki fog téged védelmezni Axel ellen?
- Nincs szükségem senkire - szóltam vissza ingerülten, majd kikerültem a fiút és gyors iramban a nappali felé tartottam, ahol még egy meglepetés várt.
- Niall? -torpantam meg a lépcső aljába.
- Nad, Nad - rázta fejét mosolygós arccal. - Lelépnél köszönés nélkül?
Vállaim leereszkedtek, tekintetem pedig szüntelenül a plafonra szegeztem. Amennyire jó voltam régen abban, hogyan kell eltűnni gyorsan egy helyszínről, most olyan amatőr mozdulatok teszek, mintha soha nem tettem volna ezt már meg vagy ezerszer. A sors szándékosan avatkozik most az életembe, valamiért nem hagy lehetőséget arra, hogy szabad legyek.
- Te sem leszel képes arra, hogy megállíts Niall - ujjamat göndör tincsem közé vezettem próbálva zilált ábrázatom eltüntetni.
- Nem tudnál leülni és csak várni amíg a dolgok helyükre jönnek? - tudakolta kíváncsi szemekkel. - Nem kellene elmenekülnöd Nad, semmi rossz nem fog történni.
- Bárcsak igazad lenne - mondtam, majd hátam mögé néztem, ahol Zayn figyelt aggódó arccal. - Fiúk, figyeljetek. Nekem el kell mennem. Nem tudok, és nem is akarok maradni. Ezt meg kell értenetek.
- Egyedül sehova se mehetsz - Niall felállt a kanapéról, vigyorgó arccal közelített felém. - Harry túl messzire ment tegnap este - eltolta kezemet a táskámtól, majd sajátjába vette. - Megértem a szándékait, de azzal, hogy veszélyeztette az életed túl ment minden határon. Azt hittem Josh megöl, iszonyú dühös voltam Harryre. Tudom, hogy félsz, megértem. Ezért sem engedem, hogy egyedül menj.
Mutatóujjával megpöckölte orromat, majd jókedvű vigyorral elindult bőröndömmel az ajtó fele.
- Nem jöhetsz velem, Niall - néztem utána zavaros tekintettel. Nem értettem, miért akar velem tartani. Ő Harryhez hűséges, nem én hozzam.
- Miért ne? - vont vállat szórakozottan. - Az én feladatom az, hogy téged védelmezzelek, ami nem terjed ki arra, hogy azt hol kell tennem. Ha te elmész megyek én is.
- Ennek semmi értelme - néztem Zaynre segítségre várva, de meglepő módon ő is Niall mellé állt.
- Ne keress indokokat Nadia - korholt finoman ír barátom, miközben lekapta kabátom a fogasról, és felém nem lökte. - Néha áldozatokat kell hoznunk a jó ügy érdekében, te pedig nagyon jó ok vagy. Imádlak Nad, már az első perctől fogva, többet jelentesz nekem, mint gondolnád. Számomra egy húg vagy, akit meg kell védenem tűzön vízen át. Harry a főnököm, de ha nem vagy mellette biztonságban, akkor lépnem kell. Ami neki nem sikerült, majd nekem fog.
- Zayn - könyörögve fordultam felé, de pillantásra sem méltatott. Sejtettem, hogy az előbbi beszélgetésünk hagyott nyomokat rajta, és most némasággal büntet.
- Veletek megyek - nézett Niallre, aki válaszul bólintott. - Nem tudom, mi az úti cél, de jobb minél előbb indulni.
- A szavamat adom Nadia, hogy mindenben segítségedre leszünk - szemeimbe nézett, de amit övéiben láttam meghökkentő volt. Elszántság, védelem, aggodalom és szeretett - Nyugodtan nézhetsz szembe a jövőddel, mert én nem adom fel a harcot. Esküszöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése