2016. február 27., szombat

13.rész° Megsajnáltam, de feledni nem tudom tetteit



Nadia

Feszengve álltunk a műhely előtt, semelyikőnkben nem volt annyi erő, hogy megtegye az első lépést az ajtóig azok után,  amik történtek. Perrie-nek könnyebb helyzete volt, hiszen ő nem tudta  azt Anneről, amit én tudok. Semmit sem mondtam neki arról, amit a nő mondott nekem. Feledni akartam azokat a perceket és minden emléket, ami anyámhoz köthető. Túlságosan is mély sebeket ejtett szívemen minden emlékkép, ami a távozása után örökre elmémbe forrt. Sosem akartam tudni arról, hogy mi történt vele és arról sem, mit érzett pontosan akkoriban. Szememben ő csak egy gyáva nő, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül képes volt magára hagyni egyetlen lányát. S jelenleg Anne magyarázata sem érdekel, az ő keze is benne volt abban, hogy gyalázatos kis életem még rosszabbra fordult azon a napon. Megfogadtam magamnak, hogy anyám emlékét és minden hozzá köthető dolgot, valamint személyt eltemetek a szívem legmélyére,  és elfelejtem mindet, pont úgy, ahogy ő tette velem.
- Szerintem eleget fagyoskodtatok már idekint, nem? - szólalt meg egy hang a hátunk mögül, mire összeölelkezve ugrottunk meg a lánnyal. A támadónk felé fordultunk, aki mosolyogva pásztázott minket. Szőke haja ismételten fel volt zselézve, és gyönyörű kék szemeivel figyelt minket.
- Igen, be kellene mennünk - szólalt meg Perrie elfojtott hangon félve nézve Niallre.
- Akkor mozduljatok! - nevetett, és átkarolt minket. - Nem lesz semmi baj. Gemma, már tűkön ülve vár titeket - húzott maga után minket. Az ajtó kitárult előttünk, és időnk nem volt felkészülni a sokkhatásra, ami Gemmát jelentette. Sírva borult mindhármunk nyakába, és szinte fojtogatóan szoros ölelésben részesített minket. Feszülten álltam mozdulatait, s készen voltam ellökni magamtól, de amikor Niallre tévedt a pillantásom, aki csak bátorító mosolyt küldött felém és óvatosan cirógatni kezdte hátam, megnyugodtam, és meggondoltam magam. Nehéz súlyként emeltem fel kezeimet és simítottam Gemma hátára. Erősen belemarkoltam pólója anyagába, és közelebb húztam magamhoz. Szorosan öleltük egymást, s most a néma zokogása mindennél többet jelentett nekem. Aggódott és féltett. Legszívesebben én is sírtam volna vele együtt, de az én könnyeim már sajnos évekkel ezelőtt elfogytak.
- Sajnálom, lányok - szipogta a lány, miközben elengedett. - Nem akartam, hogy Harry bántson titeket.
- Ne  gyötörd magad! - fogtam közre kezeimmel az övét. - Túléltük és itt vagyunk, az a fontos, nem?
- Nyugi, Gem, amíg mi nem omlunk össze, neked sem szabad, oké? - nyugtatta barátnőm is a lányt, mire halvány mosolyt megejtette felénk. Összeölelkeztek újból Perrie-vel, míg én ismét Niall felé fordultam.
- Miért is vagy itt amúgy? - ráncoltam össze homlokom. - Nehogy azt mondd, te vagy a bébiszitter.
- Hát... - vakarta tarkóját zavartan, mire kérdő tekintetemmel tovább perzseltem egész testét. - Jajj, nyertél, igen! Ma én vagyok a soros, hogy figyeljelek, de annyira esetlenül álltatok ott, hogy kénytelen voltam idejönni hozzátok. Meg őszintén egy üzenetem is van neked.
- Nekem? - lepődtem meg. - Milyen üzenet?
- Amint végeztél, Harry találkozni akar veled - vonta meg a vállát. - Nekem kell elvinnem téged.
- Szó sem lehet róla! - makacskodtam. - Mit akar? Megbeszéltük, hogy amint elhagyom a házát, útjaink ketté válnak. Mi változott? - fakadtam ki mérgesen.
Niall ijedt tekintettel nézett rám és hátrált egy lépést tőlem. Gemma és Perrie is szintén szótlanul figyelték, ahogy idegesen jártatom lábaimat. Azt hittem nem kell találkoznom vele egy ideig és össze tudom magam szedni lelkileg és testileg is, mielőtt újabb összetűzésbe fogok vele kerülni.
- Nadia, kérlek, ne ellenkezz. Én csak egy parancsot követek és sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ha kell, erőszakkal foglak elcipelni. Nem akarok egy dühös Harryvel veszekedni - vágott vissza erőteljesen, és vészjóslóan fölém magasodott.
- Esküszöm, ezt nem fogja megúszni! - morogtam ellépve előle. - Egyik zsarnoktól a másikba ütközöm. Rohadtul idegesítő - mondogattam idegesen,  és a műhely felé vettem az irányt. Idegesen dobtam le a cuccaimat az asztalomra, levágódtam a székemre és többször is hajamba túrtam. Feszült és mérges voltam. Legszívesebben nem foglalkoztam volna Harry-vel és hagytam volna, hogy megegye a penész, amiért nem mentem el. De tudtam, hogy ha engedetlen leszek, akkor nem nekem fog fájdalmat okozni, hanem Perrie-nek. Őszintén, nem tudom, hogy bántaná e, de inkább elébe megyek a dolgoknak, minthogy bekövetkezzen. Akármit is akar mondani, biztos, hogy semmi jó nem fog kisülni a dologból. Ha rá akar kényszeríteni valamire,  kénytelen leszek harcba szállni vele, mert attól, hogy védelmet biztosít nekem, nem vagyok köteles ugrani minden egyes szavára.
Anne nem volt a szalonban, és sejtettem is az okát ennek. Valószínűleg ő is feszélyezve érezheti magát a kis beszélgetésünk óta. Ha én tettem volna ezt valaki más lányával, nekem sem lenne bátorságom elé állni. Sokat rágódtam a dolgon, próbáltam ésszerű magyarázatot találni arra, hogy anya miért pont tőle kért segítséget. Miért hagyott ott engem egyedül,  amikor jól tudta, milyen apa és Axel. Ennyire semmibe vette a saját lányát? Én voltam mindig is a kedvence azok után, miután rájött Axel viselkedésén már nem tud változtatni, és a fia örök kárhozatban fog élni. Magával kellett volna vinnie és biztosítani kellett volna afelől, hogy boldog gyerekkorom legyen. De elhagyott, elment, és új életet kezdett. Ha belegondolok, valószínűleg ő már rég elfelejtett engem, lehetséges, azóta új családja van, új gyerekkel és élettel, amibe én nem fogok soha tartozni. Amikor azon az estén kitette a lábát a házból, azzal együtt engem is az életéből.
Végül hosszú órákon keresztül csak tervezgettem. Újabb és újabb papírok kerültek a kezeim közé, hol pompás rajzok jelentek meg rajtuk, vagy csupán csak egy galacsinként végezték. Minden feszültségem a rajzoláson vezettem le. A terveken sajnos meglátszott a hangulatom is, a papírokon sötétebbnél sötétebb ruhák ábrázolódtak. A kezdeti vidám színek, amiket az első napokban használtam,  mind eltűntek vázlataimról, helyettük a szürke és nyomasztó színek körvonalazódtak mindenhol.
Gemma és Perrie is szótlanul dolgoztak, néha-néha hozzám szólva, de csak halk morgással válaszoltam minden kérdésükre. Egy idő után felhagytak azzal, hogy beszédbe elegyedjenek velem, és inkább a munkára koncentráltak. 2 hetünk volt, hogy egy nagyszabású esküvőre megtervezzünk 8 db koszorúslányruhát, és el is készítsük őket. A megrendelő extravagáns ruhákat képzelt el mindenféle cicomával ékesítve azokat. Gemma pedig pont rám bízta a tervek elkészítését, pont rám, aki sosem rajongott a cicababás dolgokért. Egész nap vért izzadtam a tervek felett, de egyik sem úgy alakult, ahogy azt fejben elképzeltem. Valahogy lerajzolva már semelyik nem tetszett. Ideges voltam, és az sem segített rajtam, hogy már gyógyulófélben lévő sebeimre folyt minden izzadtságcsepp, amik testemről peregtek le. Csípte a sós nedv a félig begyógyult vágásokat, néha olyannyira, hogy felsikoltottam volna fájdalmamban. Amikor már elmém végképp feladta a szolgálatot, és nem tudtam semmi újat kitalálni, eltoltam magam az asztaltól és hátradőltem a székemben. Kezeimet tarkómra kulcsoltam, és becsuktam szemeimet.
- Most akkor engedjek neki, és menjek el? - törtem meg a csendet gondolataimmal.
- Ha nem akarod, hogy maga jöjjön el, megteszed, amit kér - felelte csendesen Gem. - Nem szereti az öcsém, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő tervezte.
- Azt az oldalát már eléggé jól ismerem - sóhajtottam,  és kinyitottam szememet, majd a lányok felé biccentettem fejem. - Csak nem tudom, mit akar. Azt hittem, megbeszéltünk mindent és békén hagyjuk egymást. Erre meg magához parancsoltat? A legidegesítőbb pedig az, hogy parancsoltat. Miért nem tud egyszerűen szépen megkérni rá? Bár akkor sem mentem volna el önként hozzá.
- Sosem fogod hallani Harry-től azt,  hogy kérlek - mosolygott Gemma. - Az a szó nem szerepel a szótárában. Emlékezz, mit mondtam Nad, ne harcolj ellene és akkor mindenki nyugodtan élheti a kis életét.
- Sajnos ezt nem ígérhetem meg. Én nem vagyok egy újabb pincsije, akinek parancsolgathat - mondtam és felálltam a székemből. Kezembe vettem a táskám, és beledobáltam a cuccaimat, majd a kabátom felé igyekeztem. - Amúgy meg benne van a szótárában. Hallottam már a szájából - akasztottam le a kabátom, és belebújtam. A lányok érdeklődve figyelték mozdulataim, úgy néztek rám, mint akinek az arcát beteríti valami mocskos anyag. - Mi van?
- Mikor mondta neked? - szólalt meg Perrie. - Mik történtek abban a házban, Nad? Most már nagyon kíváncsi vagyok.
- Semmi nem történt - vontam vállat és az ajtóhoz léptem. - De ha ilyen nagy cucc az az egy szó, akkor jobban teszem, ha tényleg rendesen az emlékeim közé vésem - kuncogtam, majd intettem a lányoknak és kiléptem a helységből. Összehúztam a kabátom, és a kijárat felé lépdeltem. Az eső szakadt odakint és a szél is viharosan fújt. Megigazítottam a táskámat, s szememmel Niall kocsiját kerestem. Villogó fényszórók jeleztek egy fekete Rang Rover felől, hogy a fiú abban ül. Odakocogtam a kocsihoz és behuppantam mellé. Leráztam magamról az esővizet, és a fiú felé fordultam.
- Ha magamra mersz hagyni vele, kinyírlak - szögeztem le mérgesen ránézve.
- Akkor kezdheted gondolatban a kivégzésem, mert bizony csak elvinnem kell téged - indította be a kocsit, majd elnevette magát döbbent arckifejezésemen.
- Oké, állj meg. Nem megyek!
- Nadia. Nem akar megerőszakolni, vagy bármi ilyesmi.
- Pff, bármit kinézek belőle - horkantam fel. - De az biztos, ha egy ujjal is hozzám ér megint, az intenzíven látod újra.
Pont egy piros lámpánál álltunk, mikor a számat elhagyták ezen szavak, így volt Niall-nek arra esélye, hogy homlokát a kormányhoz verve nevessen szenvedésemen. Bosszúsan figyeltem a röhögő fiút, s ilyenkor mindig elgondolkozom azon, miként lett Ő bandatag. Se Ő, se Louis nem olyan személyiségek, akikről azt mondaná az ember, hogy kegyetlen gyilkosok. Igaz, a megjelenésük ijesztő, a tetovált testük, a fekete ruhák, amikben járnak mind rettentő kinézetett adnak nekik. De amint közelebbről megismerő őket az ember, rájön, hogy ők is csupán átlagos emberek, akik élvezik az életet és nem félnek boldogok és bolondok lenni. Niall és Louis pont ilyen. Tele vannak élettel, és vidámsággal, nem úgy, mint a főnökük, aki talán mosolyogni is elfelejtett. Liam-ről nem tudok semmit. Őt összesen egyszer láttam a házban tartózkodásom alatt, de róla is hasonlókat tudnék feltételezni, mint a két jómadárról.
- Ti olyanok vagytok, mint két tojás - röhögött továbbra is Niall, miközben a lámpa zöldre váltott és elindult. Furcsállva tekintettem az útra, mert nem a pékség felé kanyarodtunk vagy a háza felé, hanem teljesen más városrészre. A fiúra pillantottam, aki még mindig szórakozottan pásztázta az utat és próbált a vezetésre koncentrálni.
- Nem vagyunk hasonlóak, még csak az kéne - ellenkeztem.
- Hiába tagadod, pedig így van. Több mindenben hasonlítasz Harry-re, mint gondolnád és ez visszafele is igaz Harry-ről. Talán ebből az egészből még valami jó is kisülhet, vagy pont az ellenkezője, de én reménykedem a jobb lehetőségben - mosolygott kedvesen az utat figyelve.




Harry


Minden percben szinte az órámra pillantottam, mert vártam Niall és Nadia érkezését. Ideges voltam, amiért ennyire megvárat az a lány és abban is biztos voltam, hogy ezt szóvá is fogom tenni. Biztos voltam abban, hogy direkt húzza az időt, mert ne akarja nekem azt bemesélni, hogy a nyomorult ruhaszalonban ennyi munka van. Vagy még az is megeshet, hogy sikerült Niall elől megszöknie és ezért nem értek még ide. Nadia ravasz lány, kinézem belőle, hogy simán kijátszotta a fiút. Viszont, ha ez igaz, akkor ne számítson semmi jóra innentől kezdve, mert nem fog érdekelni, hogy sebesült vagy sem. Terveim vannak vele, és ha tetszik neki, ha nem, bele fog egyezni mindenbe, amit felajánlok neki. Persze először a kellemes verziót választom, és megpróbálom magamhoz édesgetni, elhitetve vele, hogy semmilyen hátsószándékom sincsen vele. Kell nekem ez a lány, kell a tudása, és a szakértelme. Nem minden sarkon fut az ember olyan személybe, mint Nadia, aki mesterien bánik a fegyverekkel. Jártas az alvilág ügyeiben, valamint kitűnő harcos, ezért is akarja annyira Axel. De nekem jobban kell a lány tudása, mint neki, meg kell szilárdítanom a hatalmat, ami most a kezünkbe került és amivel örökre el tudjuk tiporni a Morgen-klánt az alvilág körei közül. Ehhez pedig a legjobb fegyver egy olyan ember, aki közülük jött és tud minden apró mocskos titkot róluk, persze az sem hátrány, hogy gyűlöli az egész családot. Szánnom kéne magam, amiért kihasználom Nadia gyűlöletét a családja felé, de erről szó sincs. Egy cseppet sem bánom, hogy ezt teszem. Évekkel ezelőtt őket sem érdekelte, hogy a családom darabjaira hullott akkoriban. Ha nincs Paul, talán sosem tudok talpra állni, és megerősödni. Elpusztított volna a magány és a fájdalom, nem tudtam volna bosszút állni apámért.
Tudom, hogy a lány is egy közülük, és ő az, aki megölte az apámat, de mégsem tudom könnyűszerrel kiiktatni. A vad és makacs külseje ellenére ő egy gyenge, törékeny lány, amit nagyszerűen leplez hatalmas szájával. Amikor láttam a sebeket a mellkasán, sőt az egész testén, egy pillanatnyi együttérzés fogott el vele szembe. Nem hittem volna sohasem, hogy egy apa képes így bánni a saját lányával, sőt az sem, hogy a bátyja ugyan olyan szinten kínozni tudja. Azt sem értem, miért nem ellenkezett jobban, miért nem harcolt a végsőkig, hogy elkerülje a további szenvedést. Számomra ő egy megfejthetetlen jellem, aki vonzz és egyben taszít is. Sokkal szörnyebb emlékek élnek abban az apró megviselt testben, mint valaha gondoltam volna. Megsajnáltam őt, felajánlottam a segítségem, de ez nem azt jelenti hogy meg tudom bocsátani neki, hogy a családom vére tapad a kezeihez. Nekem mindegy, hogy kényszerítették vagy sem, akkor is megtette. Viszont kapott egy esélyt, hogy változtasson, ki akar törni ebből az életből, de őszintén, kár lenne veszni hagyni egy ilyen tehetséget.
Morgolódva pillantottam ismét az órámra, ami már nyolc órát ütött. Elnyomtam a cigarettát a hamutartóba, és hátradőltem a kanapén. Szemeimmel körbejártam a nappali minden zugát és rá kellett jönnöm, ez a ház rohadt giccses. Olyan tiszta és egyszerű. Ilyen helyeken az átlagos tisztességes családok laknak, akiket szeretettel tölt el ennek a háznak a melegséget sugárzó falai. Nem tudnék egy ilyen lakásban élni, nekem tökéletes az én egyszerű legénylakásom, ami már megélt pár dolgot az életben, és egyáltalán nem ont magából kellemes érzéseket. Ez a ház tökéletes lesz számára, valamint nekem is, hiszen itt könnyebben meg tudom figyelni. Tudni akarok minden lépéséről, esélyt sem akarok adni másoknak arra, hogy előttem szerezzék meg azt, amire én vágyok már évek óta. 
Motor zúgására kaptam fel a fejem, ami csakis az érkezésüket jelenthette. Visszatettem fejem a kanapé támlájára, nem siettem el a dolgokat. Nem vagyok az a fajta, aki mosolyogva nyit ajtót másoknak, Niallnek pedig amúgy is van kulcsa a lakáshoz. Kattant a zár, s a fülemet megütötte egyből Nadia szüntelen süketelése Niall felé. Már most nyugtatgattam elmémet, pedig még egy szót sem váltottunk. Túlságosan is az elmémbe akar látni ez a lány, és ezzel rohadtul kihoz a sodromból. Fejemet az ajtó felé fordítottam, ahol csak a lány állt, mellkasa előtt összefont karokkal és mérgesen engem figyelt. Mélyet sóhajtottam, és elszámoltam magamban tízig. Ha azt akarom, hogy bízzon bennem, meg kell őriznem a hidegvérem.
- Nem akarsz leülni? - biccentettem a kanapé felé, de csak nemlegesen megrázta a fejét.
- Nem Harry, inkább daráld el gyorsan, mit is akarsz tőlem, utána hagy menjek haza. Rohadtul húzós napom volt és csak otthon akarok lenni - felelte nyersen.
- Akkor érezd magad otthon - tártam szét a karjaimat. - Mától ez az új otthonod.
- Mi van? - fakadt ki idegesen kimeresztett szemekkel rám tekintve. - Felejtsd el, Styles - fordult sarkon és a kijárat felé igyekezett, ám az ajtó zárva volt. Végre egy feladat, amit Niall jól csinált. Idegesen trappolt vissza a nappaliba, s mérgesen elém állt.
- Add ide a rohadt kulcsokat, nem tarthatsz itt akaratomon kívül! - nyújtotta a kezét felém. Felnevettem, és megráztam göndör fürtjeimet.
- Nem. Azt mondtam, mától itt laksz, jobb, ha elfogadod. Ahol most élsz, nem is nevezhető lakásnak, egy nyomortelep. Tele van kétes alakokkal Nadia, akik közül bárki lehet a testvéred embere. Amíg nem csillapodnak a dolgok, itt lakhatsz, és nézd a jó oldalát, nem kérek lakbért - tártam szét a karjaim gúnyosan nevetve, a lány szemeibe nézve.
- Nem fogom Perrie-t magára hagyni. Visszamegyek, ha tetszik neked, ha nem - ellenkezett hevesen, ezzel percről percre jobban idegesítve engem.
- Engem pedig nem érdekel az a nő, vele nincs ügyem - vontam meg a vállam, és felálltam a kanapéról. Érzelemmentesen sétáltam el dühöngő lánytól, és a konyhába mentem valami iható után kutatva. Amint elértem a hűtőt, kezeket éreztem a felkaromnál, amik rohadt erősen szorítottak, majd szó szerint megfordítottak, és nekicsaptak a kemény szerkezet ajtajának. Meglepődtem a lány erején, aki vérben forgó szemekkel pásztázta arcom. Egyben felidegesített, és lenyűgözött a tudat, hogy ilyen erő rejlik benne, amikor mérges.
- Azt mondtam, nem hagyom magára Perrie-t! - sziszegte idegesen. - Nem érdekel, mit mondasz, én vele maradok. Nem vagy te nekem senkim, hogy parancsolgass! - lefejtettem karjait könnyedén magamról, amivel nem kicsit leptem meg. Kitartóan álltam tekintetét, de minél közelebb álltam hozzá, a félelem egyre erősödött íriszeiben. Eltoltam magam a hűtőtől, és testem előtt lökdöstem a lányt, amíg nem ütközött az asztalba. Ijedten kapott az asztal szélébe, de továbbra is próbált magabiztos lenni. Tudtam, hogy valamilyen szinten fél tőlem is, ugyan úgy, mint a bátyától, de most észnél kellett lennem, nem hagyhattam, hogy az első akadálynál elboruljon az elmém és olyan dolgokat tegyek, amiket megbánhatok később. Láthatóan nagyot nyelt, amint közelebb hajoltam hozzá. Két kezemmel közrefogtam és megtámaszkodtam az asztalon teste mellett.
- Jöjjön akkor Ő is ide, de te nem mész többet abba a városrészbe. Niall és Liam még ma este áthozza őt is és a cuccaitokat is. Nem fogadok el ellenvetést, Nadia - tűrtem egy kósza tincset füle mögé, mire teljesen megremegett teste. Széles mosoly terült szét ajkaimon, s közelebb fészkeltem magam hozzá. Testünk lassan összesimult, de kezét mellkasomra téve arrébb tolt magától. Becsukta szemeit, s még diadalittasabb vigyorom lett. Azonban nem tarthatott sokáig, mert amint kinyitotta szemeit, ismét azt a magabiztos lányt láttam magam előtt, akinek kétszer is sikerült behúznia nekem. Már készültem az ütésére és elakartam húzódni tőle, de ingembe markolt és arcához húzta az enyémet. Éreztem meleg leheletét ajkaimon, míg szapora levegővételét hallgattam. Mélybarna szemeibe néztem, amik olyan sötéten csillogtak, mint az éjszakai ég.
- Nem tudom, mi az igazi célod ezzel az egésszel, de ne hidd, hogy beveszem ezt a mesét. Viszont nem akarok háborút, Styles, ezért itt maradunk, de amint valami balul sül el, én léptem. S egy dolgot ne felejts el - húzott magához annyira közel, hogy orraink összeértek. Mindketten egymás tekintetében mélyültünk el, és eszembe sem volt mást nézni igéző szemein kívül. - Nekem te sosem fogsz parancsolni. Ez volt az utolsó, hogy valamit is a parancsodra tettem.
- Majd meglátjuk, ellen tudsz-e állni nekem, hidd el nagyon meggyőző tudok lenni - fújtam ajkaira, s keze megremegett mellkasomon. - Mi az, Nadia? - suttogtam ajakira, de nem mozdultam felé. Őszintén nem tudtam, hogyan jutottunk el a veszekedésünktől eddig a szituációig, de egyáltalán nem bántam. Sosem vetettem meg a szép nőket, és valljuk be, ez a lány észveszejtően nézett ki. Kreol bőre és homokóra testalkata minden elképzelésemet felülmúlja. Selymes barna haja, és mély barna szemei tökéletes arcot varázsolnak neki, ahogy telt dús ajkai is. Talán az is jó ötlet lenne, ha ilyen szempontból közelíteném meg a lányt, és lehet, ezzel kicsit ki is tudna engesztelni a múltbéli hibái miatt. A testével fizethetne a bűneiért, nem is hangzik rosszul, így mindketten csak jobban járnánk.
- Ha a pokol összes bugyrában is kellene élnem, és az lenne az egyetlen lehetőségem a kiútra, hogy megcsókoljalak, még akkor sem tenném meg. Nem rajongok az önelégült, bunkó pöcsökért, kedves Styles, ezek az ajkak sohasem fogják érinteni a tieidet - pillantott ajkaimra, majd vissza szemeimbe egy önelégült mosollyal arcán. - Én nem vagyok egy kurva, aki csak ugrik első szavadra. Inkább menj és keress valakit, aki kielégíti a vágyaidat, mert én biztos nem fogom - lökött el magától, de nem mozdult helyéről. - Gondolkozz Harry, az ellenséged lánya vagyok, és te pont rám izgultál fel? Nem érzel egy kis bűntudatot, amiért saját magad ellen mész?
Lehajtottam fejemet és csak vigyorogtam csizmáimat nézve. Nehezebb menet lesz, mint hittem, ennek a lánynak falai lerombolása. De ki lennék én, ha nem Harry Styles, aki előtt nincsenek akadályok? Bátor és magabiztos lány, de nem sokáig fog ilyen makacsul küzdeni ellenem.
-  Igazad van - vigyorogtam továbbra is. - Ne haragudj.
-  Ezt rohadtul fel kellett volna vennem egy hangfelvételre!
-  Mi van? - értetlenkedtem.
- Gemma szerint az ilyen szavak nem szerepelnek a szókincsedben, de én már másodjára hallok a szádból ilyen szavakat.
- Akkor ezek szerint veled kivételezem - közelítettem felé ismét. Valójában igaza van Gemmának, de ezek a szavak, amiket Nadia felé intézek, mind hamisak. Semmi jelentőségük sincs, mind üres szavak csak azért, hogy megpuhítsam a lányt. - Úgyhogy érezd magad megtisztelve - álltam meg előtte, majd elnyúltam oldala mellett az asztalon, s felvettem a slusszkulcsom. - Menj és nézz körbe a lakásban Szépségem, én megyek. Perrie és Niall pedig majd jön. Érezd magad otthon - hajoltam közel arcához, és pimaszul kacsintottam az ismét zavartan néző lányra. Kiegyenesedtem, vetettem még egy utolsó pillantást barna szemeire, majd hosszú léptekkel elhagytam a helyiséget. Arcomról a győztes vigyor letörölhetetlen volt, egy nyertesnek éreztem magam, mégha csak egy kis lépést is tettem meg a célom érdekében. Kételkednem eddig sem kellett volna magamban, mert mindig elérem, amit akarok, így vagy úgy. Most Nadia a kellemesebb verziót élheti át, és ha nem ellenkezik makacsul, talán még kivételes helyzetben is találhatja magát. Ha mellém áll és csatlakozik a bandához, mindene meglesz, amit valaha is akart, ezért cserébe csak annyit kérek, hogy szorítsa össze a csábító ajkait és tegye, amit mondok. Bár azt hiszem, még egy pár ilyen szituáció után ez a lány a tenyeremből fog enni. Nadia Morgen készülj, mert olyan vizekre eveztél, amiből már nem mászhatsz ki, vagy velem tartasz vagy elbuksz...

4 megjegyzés:

  1. Jujci!!! Ez naon jo lett !!!! Imadtam !! Siess a folytatasokkal pusz ❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Hát ez valami eszméletlen jó lett. Alig várom mit agyalt ki Harry és mikor fogja Nadia "elfenekelni".♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ Siess a kövi résszel.

    VálaszTörlés
  3. Ez is nagyon jo lett mint mindig. A te irasaidban eddig egyszer sem csalodtam. <3<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper, egyik kedvenc blogon😊❤️ Nagyon szeretem, hogy Nadia határozott, mert néha már elegem van a félénk kisegér főszereplőkből, szóval (ez is) tetszik😁❤️ Nagyon várom már a következő részt, körülbelül mikorra várható?🙈😝 Siess vele!😊😊❤️

    VálaszTörlés