15.rész° Nem engedek sohasem az érzéseimnek

Sziasztok! 

Ugh, sajnálom ismét amiért ilyen hosszú kimaradás volt. 

Egyszerűen se időm, se ihletem nem volt folytatni a részt. 

Próbálom magam utolérni, de sajnos nagyon nehéz és valószínű folyamatos lesz a késés. 

Remélem ezért nem pártoltok el tőlem és velem maradtok a továbbiakban is. :/ 

Örülnék pár véleménynek, hogy tudjam megéri még folytatnom. 

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket nagyon örültem nekik. :D :D 

Mielőtt elfelejtem örülök a plusz egy feliratkozónak és nagyon meghatódtam a megjegyzéseden. Ilyenkor érzem azt, hogy ér valamit az amit csinálok! <3
Na nem húzom tovább, olvassátok sok szeretettel! 

Csóközön: Sofiaa 

Nadia 

Éreztem, ahogy Niall elengedi a karomat és helyére azonnal egy másik kéz fonódott. Oldalra biccentettem fejemet, és Harry vigyorgó arcával találtam szemben magam. Gúnyos mosolyt villantottam felé, mire csak pimaszul rám kacsintott. Végignéztem a fiú ruházatán, ami szintén ugyanolyan, mint kísérőmé, egy valami kivételével. Tűzpiros kendő lógott ki zakója felső zsebéből, pont olyan volt, mint a ruhám színe. Másodpercek alatt öntött el a méreg, és ha nem egy olyan helyen lettünk volna, ahol több száz ember van, már régen képen töröltem volna.   

- Tudod, nem kellett volna ez a színjáték - szólaltam meg magabiztosan, nem ránézve. Szememmel a polgármestert figyeltem, aki éppen tósztot készült mondani. 

- Ha én megyek érted, sosem jöttél volna el, ezért inkább más módszerhez folyamodtam - hajolt közel arcomhoz. - És be kell valljam, minden pénzt megért az, hogy láthatom meglepett arcod. Lenyűgözöl minden porcikáddal. 

- Te viszont egyáltalán nem - dünnyögtem. - Miért hoztál ide, Harry? - fordultam a srác felé. - Tele van a hely olyan emberekkel, akik a halálomat kívánják azért, mert elárultam Axelt.   

- Mondtam már, Nadia - vigyorgott. - Senki nem bánthat. Mindenki tudja, hogy már az enyém vagy.   

- Nem vagyok a tiéd - feleltem higgadtan, zöld íriszeibe nézve. - Soha nem is leszek... 

- Ha túl akarod élni a mai estét, mindent úgy csinálsz, ahogy mondok. Oda mész, ahová parancsolom és azt teszed, amit én akarok, érthető? - hangulata hirtelen megváltozott, s ismét elővette fenyegető hangnemét, amitől mindig is kirázott a hideg.  

- Miért jó ez neked? Semmi előnyöd nem származik belőle - találtam rá hangomra, amint eltekintettem zöld íriszeitől, amikkel a lelkemig hatolt. 

- Több,  mint gondolnád - szorította meg derekam, és közel húzott magához. - Most viszont fogd be a csinos kis szád - biccentett a polgármester felé, aki megkocogtatta poharát egy késsel és várt, hogy elhalkuljon a tömeg. 

- Szép estét, Hölgyeim és Uraim - kezdett bele rekedtes hangján. - Semmi sem tölt el nagyobb örömmel, mint hogy láthatom önöket itt, ezen a jótékonysági estélyen. Szeretnék köszönetet mondani minden kedves adományozónak, akik segítenek fenntartani a város tisztán tartását és egyes intézmények működését. Remélem, mindenkinek szép estéje lesz, élvezni fogják a partit. Nem is rabolom tovább a drága idejüket, szóljon a zene és érezzék jól magukat! - mosolygott bárgyú vigyorral az arcán az ürge, majd felcsendültek a terem végében elhelyezkedő zenekar első dallamai. Voltak, akik párokba rendeződtek és a táncparkettre vonultak, és olyanok is akadtak, akik csak a bárpulthoz ültek le.   

- Táncolj velem - ölelt át hátulról Harry, s a tánctér fele tolt. Pillantásommal elkaptam Gemma aggódó tekintetét, amint minket vizslat. Próbáltam mosolyt ölteni arcomra és éreztetni vele, hogy nincs semmi baj. A fiú megfordított karjai között, s szinte a mellkasának nyomódtam. Kezébe vette az egyik kezem, míg másik kezét derekamon pihentette meg. Belekapaszkodtam vállába, majd lassú lépéssekkel felvettük a zene ütemét.   

- Azért örülök, hogy mégis eljöttél - mormogta fülembe, amikor megpörgetett és szorosan magához húzott.   

- Nos, azt hittem, nem a kivégzésemre jövök, ezért örömmel jöttem el. De bár maradtam volna otthon, ha tudom azt, hogy terveid vannak velem.  

- Miért hiszed azt, hogy rosszat akarok neked? Nem mutattam még ki elégszer, hogy nem foglak bántani?  

- Inkább hagyjuk, Harry - sóhajtottam. - Nem akarok erről beszélni, mert egyszerűen nem bízom benned. 

Szemei  pár árnyalattal sötétebbek lettek utolsó mondatom hallatán. Élesen szívta be a terem fülledt levegőjét, majd hirtelen közelebb húzta testem az övéhez. Nem értettem, miért érintette ilyen mélyen bizalmatlanságom, hiszen köztudott tény volt, hogy teljes bizalmat sosem adtunk a másiknak. Bíztam a fiúban valamennyire, de a mostani helyzet is, amibe sodort azt jelentette, hogy nem volt alaptalan félelmem, amiért arra gondoltam, hogy esetleg átver. Bízni ezek után nehéz lesz benne, hiszen ismét egy olyan helyre hozott, ahol minden egyes ember halálomat kívánja. 

- Akkor beszéljünk valami kellemesebbről - terelte a témát pár szótlan másodperc után -,  például hogy milyen lenyűgözően festesz ebben a ruhában - nézett végig rajtam, majd fedetlen combomon állapodott meg tekintete.  

- Azt kellene mondanom, hogy köszönöm? - vontam fel a szemöldököm kérdően, míg én is végigmértem a fiút. Fekete öltönye simult minden egyes testrészéhez, ami az őrületbe kergetett valamiért. Izmos combjai még így is megmutatkoztat, és felsőtestét alig takaró kigombolt inge is eléggé sokat mutatott.  

- Tudod, igazán jól táncolsz - engedte el füle mellett megjegyzésemet.  

- Sokat gyakoroltam tinédzser koromban, mindig is én akartam lenni a végzős bulin a bálkirálynő - lehunytam szemeim az emlékek felidézése érdekében, és megpróbáltam ismét feleleveníteni azt az időszakot.

- Tudom - megérintette arcom hideg ujjaival, amire szemeim egyből kipattantak. Elmerültem tekintetében, ahogyan ő is enyémben. Meg akart fejteni minden mozdulatával és azt hiszem, hiába küzdök ellene, lassan jobban ismer, mint bárki más.

- Honnan? - suttogtam halkan, még mindig arcát figyelve. Közelebb hajolt arcomhoz, s egyik kezével kisöpört egy kósza tincset szemeim elől.   

- Előttem nincsenek titkok, Nadia - szorította meg derekamat. - Lassan mindent tudni fogok rólad.  

A düh pillantok alatt szállta meg testem kijelentésére. Kiszakítottam magam karjai közül, előtte álltam meg és undorral tekintettem fel rá, míg ő feszülten figyelte, mi lesz a következő mozdulatom. Már éppen a kezemért nyúlt volna, amikor hátrébb léptem tőle és sietősen a bárpult felé vettem az irányt. A legerősebb italt kértem, amit azonnal el is tüntettem a poharamból, majd egy újabb adagért fordultam a pultoshoz. Egymás után csúszott le az égető szesz a torkomon, de nem bántam, csak el akartam felejteni ezt az abszurd helyzetet. Tervei vannak velem, amiktől félek. Nem ismerem Harryt, és nem tudhatom, a terve milyen végkimenetelű lesz számomra. Utálom, hogy tárgyként kezel, mintha az övé volnék, közben pedig semmilyen kapcsolat nincsen közöttünk.   

- Nocsak, Nadia Morgen - érintette meg egy kéz a vállamat, majd az illető helyet foglalt mellettem. Fejemet oldalra fordítottam az ismerős hang irányában.  

- Josh - mondtam unottan és a poharam felé fordultam ismét. - Mit akarsz?   

- Rég láttuk egymást, gondoltam köszönök - rántott vállán hanyagul, azután intett a csaposnak és ugyan azt rendelte, amit én.

- Köszöntél, mehetsz is - feleltem udvariatlanul, majd lehúztam a kezemben tartott italt.   

- Talán zűr van a paradicsomban? - nevetett rekedtes hangján. Szemeim elkerekedtek a hallottak miatt, s dühösen fordultam a fiú felé. 

- Mi a szarról beszélsz? - értetlenkedtem.  

- Styles-ról, Nadia. Hallottam, hogy már hozzátartozol.  

-  Nem tartozom hozzá - tekintettemmel Harryt kerestem, de a táncoló tömeg között szinte lehetetlen lett volna megtalálni. Átkoztam nevét, amiért ilyen képtelen sztorit mert kitalálni és elhitetni mindenkivel, hogy a kurvája lettem.  

- Akkor miért vagy vele? Miért vagy a bandája körül? Azt hittem, azok után, hogy sikerült Axelt kijátszanod, nem foglalkozol újra a maffia dolgaival.

-  Amint látod, akármennyire próbálkozom, nem sikerül - felálltam helyemről annak érdekében, hogy szabaduljak a kínos kérdések elől, de Josh másképp gondolta. Megragadta karomat, majd magához rántott.

- Félsz tőle, igaz? Hiszen ugyanolyan, mint a testvéred  - suttogta fülembe nyájas hangján, s elnevette magát.

- Nem félek tőle, őrültségeket beszélsz! - ráztam hevesen fejemet, minden szavát meg akartam kérdőjelezni, de semmi más nem futott ki ajkaim közül.

- Látom a szemeidben, Nad - nézett mélyen szemeimbe öntelt vigyorral arcán. - Rettegsz tőle. Megrettent a viselkedése, igaz?  

A fiú szemeibe néztem, amikből sugárzott a büszkeség, amiért leleplezhette, amit valójában érzek Harry iránt. Magamnak sem merem bevallani, de félek tőle. A személyisége sokban hasonlít a bátyáméhoz. Rideg, elutasító és könyörtelen. Ha valamit is tennék ellene vagy esetleg megtagadnám a kérését, jobban mondva parancsát, tudom, hogy nem vetemedne vissza az olyan módszerektől, amiket Axel alkalmazott rajtam.  

Tenyerem hirtelen csattant arcán mérgemben, amivel nem kicsit leptem meg Josht. Kihasználtam tétlenségét és  kezembe vettem a táskámat, majd az udvar felé szedtem lábaimat. Levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, az a légkör, ami bent volt, szinte megfojt. A hátsó kert felé sétáltam, ahol a szökőkútnál leültem egy padra. A hideg levegő végigjárta a testem, de erőm nem volt felkutatni a kabátom. Ha vissza kellett volna mennem és tovább játszanom Harry játékát, félek, hamarabb sérültem volna, mint gondolom.   

- Meg fogsz fázni - szólalt meg az ismerős rekedtes hang a hátam mögött. Hátra néztem, ott állt  kabátommal  kezében, szemeivel pedig meggyötört testem figyelte. Figyelmemet inkább újra a kút felé tereltem. Hallottam lépteit hátam mögött, majd éreztem, ahogy kabátom a vállamra teríti.   

- Köszönöm - motyogtam, s összébb húztam magamon a meleget árasztó anyagot.   

- Miért szaladtál ki? - kérdezte, miközben leült mellém. Mérgesen méregettem a fiút, aki térdeire támaszkodott könyökével, s összekulcsolta ujjait.   

- Nem beszélek veled addig, amíg el nem árulod, mi a terved velem - feleltem tekintetem visszavezetve a kilátásra.

- Mindent idejében, Nadia - morogta. - Miért vagy ennyire akaratos?  

- Akaratos? - nevettem fel hisztisen. - Harry... azt mondod mindenkinek, hogy a tiéd vagyok, miközben mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Az emberek azt hiszik, hogy a szeretőd vagyok - fakadtam ki idegesen.  

- Miért, szeretnél az lenni? Nekem nincs bajom vele -  próbálta elviccelni, de szikrákat szóró tekintetem ismét komolyságot varázsolt ajkaira.  

- Fogd be! - emeltem fel tenyerem arcához fordítva.   

- Értékes vagy, kislány - mondta a kutat bámulva. - London az enyém lett. De még így is sokan pályáznak a testvéred régi hatalmára, és vele együtt rád is. Te vagy az örökös, apád minden vagyona téged illet. Ezért sokan akarnak megkapni, a szajhájukká akarnak tenni. Minden ember tudja, hogy a Morgen névnek hatalmas befolyása van világszerte. Ha megkapnak, azt hiszik veled együtt Axel régi hatalmát is megszerzik. Azt akarják majd, hogy működj együtt velük és tiporjatok el engem, valamint a bandát.  

- Szóval ezért kellett veled megjelennem, hogy lássák, hozzád tartozom - kérdeztem, mire bólintott, de még mindig nem nézett rám. - És honnan tudjam, hogy te nem ugyanazt akarod? Nem ismerlek, semmit sem tudok rólad. Mi van, ha te is ugyan arra pályázol?   

- Ha meg akartalak volna dugni, akkor már rég megtettem volna - felelte unottan, elővett a zakójából egy doboz cigit, majd kihúzott egy szálat és rágyújtott. - Nekem elég a London feletti hatalom, a járulékot nem kérem hozzá.

- Milyen kedves vagy - fintorodtam el. - Akkor most, hogy megmutattál mindenkinek, szépen le is szállhatsz rólam - pattantam fel a helyemről, de megragadta csuklóm és visszarántott. 

- Tényleg ennyire naiv vagy? Egyáltalán nem úgy viselkedsz, mint egy komoly nő, aki ismeri, mivel is járnak a maffián belüli dolgok - szűrte ki fogai közül idegesen, még jobban szorítva csuklómat.  

- Engedd el a kezemet, vagy rohadtul megjárod - emeltem fel hangomat, és próbáltam kirántani kezemet az övé közül. - Nem vagyok naiv, csak gyűlölöm, hogy uralkodni akarsz felettem. Miért akarsz engem egyáltalán megvédeni? Azok után, amit az apáddal tettem, simán bedobhatnál a hiénák közé, hogy megöljenek. Tudom, hogy nem jelentek neked semmit, hiszen megvetsz még mindig. 

- Igazad van nem jelentesz semmit, de szükségem van rád - rivallt rám idegesen sötétülő szemeit rám meresztve.

- Miért?  

- Ne akarj már mindent tudni. Tudod milyen idegsítő? - lökte arrébb kezemet és most Ő állt fel mellőlem.

- Akkor felelj a kérdésemre! - álltam magabiztosan elé, és zöld íriszeibe tekintettem. - Neked, akinek nincsenek érzései,  miért törődik velem? Te csak egy érzéketlen ember vagy, hagynod kellene engem meghalni.   

- Fogd be a szád! - magaslott fölém, elkapta két karomat és erősen mellkasához húzott. - Ne akarj ismét az érzéseimbe látni.   

- Miért zárkózol el, Harry? Ez egy egyszerű kérdés - élesen csattant hangom, állva gyilkos tekintetét. - Én csak meg akarlak érteni, miért teszed. Meg akarlak fejteni, hogy helyrehozzam a hibám. 

- Nem akarom, hogy helyrehozd. Nem akarom, hogy megismerj. Nekem nincsenek irántad semmilyen érzéseim, csak egy feladat vagy, semmi több - felelte bosszúsan, erősebben markolva karjaimat. Bevallom, iszonyatosan fájt szorítása, de elmém szinte kikerülte fájdalmam, és csakis Harry-re koncentrált. 

- Nem hiszek neked - ingattam a fejemet. - Csak egy esélyt kérek, hogy úgy tudjunk egymás szemébe nézni, hogy közben nem látom a tiédben a gyűlöletet felém.  

- Sosem fogsz mást látni ezekben a szemekben - húzott magához még közelebb. - Nem vagyok egy gyenge ember, hogy megbocsátás nyerjen felettem bárki és érezzek bármit is irántad. 

- Hogy csinálod? - szorítása gyengült, ezzel ki tudtam szabadítani karjaim, majd két kezembe fogtam arcát. - Hogy tudsz úgy tenni, mintha nem érdekelne semmi, ami a múltba történt? Én erre nem vagyok képes, nem tudom nem érezni azt a fájdalmat, amit neked okoztam. Nem tudom elfelejteni, mennyire gyűlölsz. Én csak érezni akarom a te érzéseidet is, hogy segíteni tudjak magunkon.

- Hagyd abba, Nadia - szorította össze szemeit.   

- Nem hagyom abba, Harry! Nem, amíg nem hoztam helyre mindent, mert mindketten megérdemlünk egy új esélyt! - elkapta két kezem, lefejtette arcáról és közelebb hajolt arcomhoz. Forró leheletét éreztem, míg orrhegyeink szinte összeértek. Szaporán vette a levegőt, szemeivel pedig az én barna szempárjaimat tartotta fogva. Hirtelen szüntette meg ajkaink között a távolságot, és övéit enyémre illesztette. Meglepődtem, s szemeim nyitva maradtak, ahogy övéi is. Hosszasan nyomta lágy telt ajakit enyém ellen,  ami ellen harcolni akartam, de érzékeim teljesen mást suttogtak. Finoman beleharapott alsó ajkamba,  amitől lehunytam szemem és ellenvetés nélkül engedtem utat bársonyos nyelvének. Tökéletes összhangban mozogtak ajkaink egymáséin, a gyengédség és szenvedély pillantok alatt áradt szét testemben csókunk következtében. 

Ez az a fajta csók volt, amire egész életében emlékezni fogok. Ajkai érintés olyan hatással volt rám, mintha tűzbe tartottam volna egész testemet. Bensőm szinte lángolt izzott minden egyes mozdulatunktól és még többet akart belőle.  Hosszan csókoltuk egymást, ajkaink sosem hagyták el egymást, s kezeink bejárták testünk minden pontját. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult lágyan cirógatva testrészem. Csókunk hirtelen változott át dühösből, vágyakozóvá és kétségbeesetté, ami megrémített engem és az előttem álló fiút is.   

- Nem engedek sohasem ez érzéseimnek, mert azok csak fájdalmat okoznak - suttogta ajkaimra utolsó erőszakos csókot nyomva enyéimre, majd ellökött magától, hátat fordított nekem, és otthagyott egyedül azzal a lavinával, amit elindított hevesen verő szívemben.